Hírek
2013. Március 22. 11:45, péntek |
Belföld
Forrás: infogyor.hu
A hétvégi hófúvás káresetei
A hétvégi hófúvás számokban mérhető káresetei, biztosítások, kifizetések.
Összesen több mint 1 milliárd forintra becsülte a hétvégi hófúvások miatt keletkezett lakossági vagyonkárok összértékét a Generali Biztosító, melyből már 30 millió forintot ki is fizetett. Több mint 6000 ezer vagyonkár-bejelentést regisztrált eddig a biztosító. A károk többségét – mintegy 4500 esetben – a viharok okozták, azonban jelentős számú, 500 bejelentés érkezett tetősérülésekből és beázásokból adódó károkra, míg 600 esetben az áramszünetek miatt kiolvadt élelmiszerek megromlásából származó károk megtérítését kérték a biztosítótól. A legtöbb bejelentés Szabolcs, Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron megyéből érkezett.
A kedvezőtlen időjárásból adódó közlekedési balesetek nyomán eddig 325 káresetet regisztrált a biztosító, összesen 180 millió forint értékben. Ebből mindössze 26 üvegkár, 3 személyi sérülés és 3 dologi kár, a többi esetben a gépjármű szenvedett kárt. Az érintett járművek 20-30%-a nem javítható, totálkáros. Mivel sok elszállított jármű még mindig rendőrségi tárolókban, szervizekben vesztegel, a Generali még mindig számít újabb bejelentésekre. Az ilyen esetekben rendőrségi dokumentumok hiányában is regisztrálják a bejelentéseket, valamint a biztosító kárszakértőin túl a szervizek munkatársai is részt vesznek a gyors kárfelmérésben.
A havazás, a viharos szél és ónos eső egyébként nem csak a lakossági ügyfelek körében okozott hatalmas károkat. Így például a Generali által biztosított egyik áramszolgáltatónál 20 kidőlt és közel 100 sérült villanyoszlopban és tartozékaiban közel 1 milliárd forintos kár keletkezett.
A hétvégére ismét hófúvásra lehet számítani. A szakemberek azt tanácsolják, hogy aki teheti – különösen a leginkább érintett északi, északkeleti megyékben – inkább maradjon otthon, vagy ha mindenképp útra kell kelni, akkor érdemes az autóba bekészíteni élelmiszert, innivalót, meleg takarókat és hóláncot, semmiképpen ne induljanak azonban útnak nyári gumival.
A múlt hétvége tapasztalatai nyomán a Generali felkészült egy esetleges újabb bejelentési hullámra, szükség esetén meghosszabbított műszakban fogadja majd az ügyfelek jelentkezését, és megerősített létszámmal végzik majd a helyszíni szemléket a mielőbbi ügyfélkiszolgálás érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
