Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2014. Október 02. 10:21, csütörtök | Helyi
Forrás: InfoGyőr

A turisztikailag leggyorsabban fejlődő város Győr

A turisztikailag leggyorsabban fejlődő város Győr

A város turisztikai fejlődését elismerő díjat kapott a győri önkormányzat.

A napokban a fővárosban megrendezett „Turizmus és profit” elnevezésű turisztikai konferencián adták át „a turisztikailag leggyorsabban fejlődő város” díját, amelyet az idén Győr kapott. Az elismerés rangját mutatja, hogy azt az egyik legszínvonalasabb turisztikai szaklap olvasóinak szavazatai alapján, és az Utazó Magazin által felkért idegenforgalmi szakemberekből álló szakmai zsűri bírálata alapján ítélték oda. A díjátadáson részt vett Ruszinkó Ádám turisztikáért felelős, helyettes államtitkár és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese is, akik az ünnepségen jó példaként állították a három díjazottat, Nyíregyháza, Hévíz és Győr városát a többi magyarországi település elé, mert ezekben a városokban megtalálták a gazdaság és az idegenforgalom egyensúlyát.

Az elismerést Bolla Péter kabinetfőnök vette át, aki elmondta, nagy öröm a város számára, hogy mások is látják azt a fejlődést, amely Győrben zajlik. Hozzátette, az eddig elvégzett fejlesztések, a belváros rehabilitációja, a minőségi fesztiválok és a széleskörű szabadidős kínálat révén az elmúlt években ugrásszerűen emelkedett a nálunk eltöltött vendégéjszakák száma, ami egyedülállóan még a válság éveiben is jelentős növekedést mutatott.

Borkai Zsolt polgármester kifejtette, a díj annak a tudatos munkának a visszaigazolása, amelyet az önkormányzat évekkel ezelőtt indított az idegenforgalom fejlesztése érdekében. „Győr ma már nem egynapos város, és nem csupán iparáról, de gazdag turisztikai kínálatáról is ismerik. A 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra állami támogatással készülő új sportlétesítmények révén az üzleti és szabadidős turizmus mellett a sportturizmus is jelentős fejlődésnek indulhat, ami újabb lökést adhat a város idegenforgalmának.”

A konferencia alkalmából mutatták be a TOP 25 magyarországi turisztikai város című országos kiadványt is, amelyben szintén helyet kapott Győr, mint az egyik leglátogatottabb belföldi úti cél.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 09:13, péntek | Helyi

Családbarát kórházi osztály a győri Petzben – rangos díjat nyertek

Az egyik osztályon akár hónapokat is eltöltenek a páciensek, szinte családtagokká válnak a páciensek, hozzátartozók és a dolgozók.

2024. Április 19. 08:14, péntek | Helyi

Kevesebb ideig élünk, mint az uniós átlag

Több mint kétszer olyan fontos a szerepe az életmódunknak egészségi állapotunk meghatározásában, mint az egészségügyi ellátórendszernek.

2024. Április 19. 07:14, péntek | Helyi

Bokatörő csomagautomata a Jereváni úton

Március 8-án nyitott meg a Jereváni úton a megújult élelmiszerbolt, a bejárat mellett a nyitással közel egy időben a GLS csomagpontot helyezett el. A képeket nézve azonban valami nagyon nem oké.

2024. Április 18. 09:15, csütörtök | Helyi

Igenis hatékonyan lehet otthon dolgozni – Home office-t és magas béreket akarnak a mai fiatalok

Modern munkakörülmények, versenyképes bérek, otthoni munkavégzés lehetősége – sorolta a Győri Hírek kérdésére Zentai Effi, a győri Széchenyi István Egyetem karrier-szakreferense