Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2014. Szeptember 19. 11:25, péntek | Bulvár

D. Tóth Kriszta megtartotta a 100. Ébresztő-órát

D. Tóth Kriszta megtartotta a 100. Ébresztő-órát

Az UNICEF szerint a felelősségvállalás és a tudatos jövőépítés a jogok ismeretéből fakad. Ezért indította el tavasszal a Telenor támogatásával „Ébresztő-óra” nevű programját, amelynek célja a gyermekjogok minél szélesebb körben való megismertetése. Szeptember 9-én az UNICEF Nagykövete, D. Tóth Kriszta előadásában lezajlott az őszi szezon első, de a program életében a 100. Ébresztő-óra előadás.

Az UNICEF Magyar Bizottsága által 2014 márciusában indított „Ébresztő-óra” program ráébreszti a gyermekeket arra, hogy ők is ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint idősebb társaik, vagy a felnőttek. Megtanulhatják, hogyan vigyázzanak magukra és másokra, és azt is, hogy 18 éves kor alatt milyen speciális védelem illeti meg őket. A 100. Ébresztő-órát a sashegyiArany János Általános Iskola és Gimnázium 10/Dosztályában tartotta D. Tóth Kriszta, az UNICEF Nagykövete és Németh Barbara, a szervezet gyermekjogi felelőse.

Az első foglalkozáson bemutattuk az UNICEF küldetését és a válságövezetben használt eszközeit. Ennek során a gyerekek is kipróbálhatták például azt a mérőszalagot, amelyet az alultápláltság mérésére használnak. A szalag színkódokkal jelzi az alultápláltság mértékét. Ilyenkor megkérdezzük, hogy ki a legvékonyabb az osztályban és az ő felkarjára tekerjük rá a mérőszalagot, ami általában a zöld színt mutatja – ez az egészséges tartományt jelzi. Ezután megmutatjuk nekik, hogy milyen a vörös zóna, amikor egy afrikai kisgyermek felkarja körülbelül két centiméter átmérőjű. Ez egy nagyon hatásos demonstráció, mert így a gyerekek magukhoz hasonlíthatják a szerencsétlenebb sorsúakat és saját példájukon tapasztalhatják meg, milyen óriási a különbség.” – mesélte D. Tóth Kriszta.

A második órán a 25 éves Gyermekjogi Egyezményről beszélgettek, amelyet a legtöbb ENSZ tagállamhoz hasonlóan Magyarország is aláírt, és amely magában foglaljaa gyerekekminden alapvető jogát, köztük az egészséges és erőszakmentes élethez, azoktatáshoz, a véleménynyilvánításhoz,vagy éppen amagántitokhoz való jogot.

Ennek kapcsán a gyerekek csoportokat alapítottak és szerepjátékokat játszottunk, amelyekben olyan élethelyzeteket mutattunk be, amelyek akár nekik is ismerősek lehetnek. Az egyik ilyen játék az internet biztonságos használatára hívta fel a figyelmet. Az elképzelt helyzet egy tizenéves lányról szólt, aki szakított a barátjával, majd ezt követően a srác a közösségi oldalakon meztelenképeket tett róla közzé. A szerepjáték során arra vagyunk kíváncsiak, hogy hogy éreznék magukat egy ilyen helyzetben, hogyan lehetne megelőzni,mit tennének, elmondanák-e valakinek, és ha igen, kitől kérnének segítséget.” – mondta el az UNICEF Nagykövete.

A UNICEF idei célja az ENSZ Gyermekjogi egyezmény 25. éves születésének megünneplése, valamint a Telenor támogatásával létrejött Ébresztő-óra programhoz tartozó regionális központok kialakítása, amelyek a budapesti iroda felügyelete mellett önállóan is el tudják látni a vidéki gyermekjogi programmal kapcsolatos szervezési, előadói feladatokat. A folyamatos, Budapesten kívüli helyekről érkező iskolai felkéréseknek úgy tud a szervezet eleget tenni, ha mielőbb kiépül a koordinátori rendszer.

Címkék: színes

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára