Hírek
2013. Május 18. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Eőry Ajándok: Nem a gyógyszer, hanem a megértő szó a fontos
A kórházakban alternatívaként, a járóbeteg-ellátásban pedig OEP-támogatással kellene bevezetni az akupunktúrát. Így a nyugati és a keleti medicina egymás mellett állna rendelkezésre, és a magánpraxisba szorult kínai gyógymód eredményeit objektívan lehetne mérni – mondta Eőry Ajándok, a Máltai Szeretetszolgálat orvosa a Rádió Orient műsorában. A technikánál azonban fontosabb a szeretet, enélkül nincs igazi gyógyulás sem.
A Máltai Szeretetszolgálat munkatársa biológusként kezdte tanulmányait, majd az alkalmazott matematika szak elvégzése után az általános orvosi karra került. Eőry már fiatal korában közel került az akupunktúrához, a kínai orvosláshoz. „Az akupunktúrában a tiszta forrás vonalát, a kínai szakemberektől való tanulást követtem. A kínai orvosok Magyarországra hozása döntő lépést jelentett: Európában először mi alkalmaztunk igazi kínai szakembereket” – emelte ki a doktor. Hozzátette, a magyarok keletre vágyódása is testet öltött a kínai tudomány meghonosodásával. „A nyugati orvoslás olyan idegen a magyar embernek, mint a bankvilág” – jelentette ki.
Az OrientPress Hírügynökség közigazgatási rádiójának vendége elmondta, a tiszta forrás vonalának egyedisége a pulzusdiagnózisban rejlik. „Tűtechnika és felkészültség kérdése, hogy egy pontot stimulálunk vagy csillapítunk. Korábban ez nem így volt: úgy gondoltuk, hogy a stimuláló és a serkentő pontok elkülönülnek egymástól” – magyarázta az orvos. Eőry hozzátette, az akupunktúra természetes alapja a megelőzésben, a tünetek mintába rendezésében rejlik. „A nyugati orvoslás leegyszerűsítése és jó betegségmegállapító logikája mellett a kínai megközelítés holisztikus, parallel gondolkodást tételez fel. Éppen ezért a kettő orvoslás nagyon jól kiegészíti egymást” – emelte ki a vendég.
Eőry Ajándok a hajléktalanokkal akkor került kapcsolatba, amikor 17 évvel ezelőtt a Máltai Szeretetszolgálat mozgó orvosi rendelőjének doktora lett. „A házi orvosi rendelőként berendezett mentőautóval, zsebemben tűkkel és C-vitaminnal jártam a várost. Az keleti és nyugati gyógymódok mellett az egyes gyógynövények és zöldségek, így a fokhagyma jótékony hatásában is hiszek. Egy-egy gerezd fertőtlenít, őssejteket mobilizál és rákellenes ágenssel is bír” – hangoztatta a jótékony hatásokat az orvos.
A hajléktalanok számára az igazi segítség a munka és a szállás – mondta Eőry. A közigazgatási rádió vendége kijelentette, a közhasznú munkavégzés jó alternatíva a leszakadt rétegnek. „A munka alapkérdés a felkapaszkodásban. A hajléktalan emberek is nagy értékűek, mindössze egy örvénybe kerültek, amelyből vissza kell rángatni őket a normális életbe. Az orvosok a legalsó szintet képviselik a segítségben: ellátják sebeiket, próbálnak hatni életcéljaikra. Fel kell kelteni bennük a reményt, hogy van oka annak, hogy ide születettek. Emberszámba kell venni őket, éreztetni kell velük az egyenrangúságot” – jelentette ki az orvos. Hozzátette, emellett a kommunikációs szinten is segítenek. Például az akupunktúrás kezelés közben a hajléktalanok jobban megnyílnak, érdeklővé válnak.
„Nem a gyógyszer, hanem a megértő szó a fontos” – hangsúlyozta a rádió vendége. Eőry elmondta, a befogadás és az elfogadás tesz újra emberré, az, hogy egy szerető közegbe tér vissza az illető. Erre rá kell vezetni mindenkit. A hit és a vallás mellett a másik kapaszkodót a tudás jelenti. Az orvos példaként a nemzeti összefogást említette. A magyar ember küldetése, hogy megmutassa a világnak, hogy tud adni másoknak. „Én ehhez azzal járulok hozzá, hogy egészségessé teszem betegeimet. Ők ezután belső erejük révén továbbadják a jó teljesítőképességet, exponenciálisan növelik a gyógyulások számát” – emelte ki. Hozzátette, további célja a magyar egészségügy jobbítása. „A kórházakban alternatívaként, a járóbeteg-ellátásban, OEP támogatással kellene bevezetni a kínai orvoslást. Ezzel a kétféle orvoslás egymás mellett állna rendelkezésre, továbbá a magánpraxisba szorult akupunktúra eredményeit objektívan lehetne mérni” – mondta a szakértő.
„Ferenc pápa sem az eredményre helyezi a hangsúlyt” – emelte ki Eőry tevékenységének értékelésekor. Az orvos lelki szükségletként írta le a hajléktalanok között teljesített szolgálatot. „A szegények szolgálatának evidenciának kell lennie. Krisztus arcát kell látni a hajléktalanban, így könnyű és felemelő lesz a munka. Amennyiben százból 2 esetben közvetlen eredmény születik, már megérte” – mondta a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
