Hírek
2011. Augusztus 31. 14:30, szerda |
Helyi
Forrás: InfoGyőr
Fódi Ákos lehet az új Fásy Sztár - Videó
Ismét bekerülhet egy tehetségkutató verseny döntőjébe egy győri versenyző.
A Fásy Szupersztár 2011. Tehetségkutató verseny elődöntőjéből ugyanis bejutott a középdöntőbe Fódi Ákos is, akit élőzenés és karaoke estekről ismerhet a város közönsége.
A Fásy Szupersztár 2011 stábja négy előválogatón közel hatezer jelentkezőt hallgatott meg, közülük csupán 73-an kerültek be a versenybe. A lezajlott elődöntőből azonban már csak 20 versenyző jutott be a középdöntőbe, ahol már a „főtábláért” énekelhetnek. A versenyt szeptember 4.-én rendezik meg Budapesten. Ez egy három napos monstre rendezvény lesz a Népligetben, ahol nagy örömünkre ismét szurkolhatunk egy győrinek, Fekete Dávid és Szíj Melinda után Fódi Ákosért küldhetünk szavazatokat a Fásy Szupersztár 2011 SMS számaira.
- Immár hatodik éve működik az a háromfős csapat, amellyel Jolly Joker együttes néven rendezünk Győrben és környékén élőzenés és karaoke partykat. Ez alatt a hat év alatt megtanultuk, hogy mindent a saját erőnkből és tehetségünkből kell elérnünk, ám sokszor még ez is kevés, rengeteg kapcsolatra is szükség van ahhoz, hogy előre tudjunk lépni. Szerencsére a kemény munkánknak köszönhetően itt Győrben már elég jól ismernek bennünket.
- Hogyan kerültél kapcsolatba a Fásy Ádám nevével fémjelzett produkcióval?
- Az interneten találtam meg Fásy felhívását, hogy tehetségkutató versenyt rendeznek. Úgy gondoltam, hogy ez egy kiváló lehetőség arra, hogy újabb ismeretségeket szerezzek a szakmában, új kapuk nyíljanak meg előttem, ezért jelentkeztem a meghallgatásra. Az előválogatáson megfeleltem és így bekerülhettem az elődöntőbe, ahol Flipper Öcsi Gina című számát énekeltem. Úgy tűnik tetszett a produkcióm a szakmai zsűrinek, hiszen, továbbjutottam a középdöntőbe.
- Ott is folytatódik a Rock&Roll vonal, vagy valami mást próbálsz?
- Éppen a napokban kaptam egy tanácsot egy énektanártól, hogy induljak új produkcióval, hiszen ezen a megmérettetésen egyéni hangzásokat, fazonokat keresnek, nem pedig olyanokat, akik egyszerűen megpróbálják leutánozni egy előadó hanghordozását, előadásmódját. Nos, ebben a kérdésben még nem döntöttem, de mivel nagyon közel van a középdöntő, hamarosan döntést kell hoznom.
- Ha már említetted, jársz énektanárhoz?
- Ezt sokan megkérdezik tőlem, de azt kell mondanom, hogy nem. Minden produkcióra egyedül készülök fel. Persze azt is tudom, hogy előbb- utóbb elkerülhetetlen lesz egy profi tanár segítsége.
- Hogyan tudnak segíteni neked a győriek a versenyben?
- Emelt díjas SMS-eket küldhetnek a 06 90/ 642 404-es számra, a szöveg pedig, amit el kell küldeni az a „szuper 100”. Az sms ára: 250 Ft ÁFA (62 Ft). Van egy olyan szám is, ahol egyetlen SMS-sel 10 szavazatot küldhetnek el, ez pedig a 06 90/ 619 904. Az sms ára: 1600 Ft ÁFA (400 Ft)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
