Hírek
2012. Február 02. 07:30, csütörtök |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Győri klubhűség: Görbicz Anita újabb öt évre aláírt az Audi ETO KC-nál
Közel két évtizednyi, példátlan összetartozás folytatódik a következő szezontól a Győri Audi ETO-ban: Görbicz Anita (képen) újabb 5 évre kötelezte el magát a klubnál.
A klasszis irányító, akit 2005-ben a Nemzetközi Kézilabda Szövetség a világ legjobb játékosának is megválasztott, 1993-ban, tízévesen kezdett kézilabdázni az ETO-ban. Közreműködésével a Klub a nemzetközi porondon egyszer BL döntőt, négyszer elődöntőt játszott, itthon pedig hatszor magyar bajnoki és hétszer Magyar Kupa győztes címet szerzett.
Anita a jelenkori élsportolók közül abban a tekintetben is egyedülálló, hogy eddigi teljes pályafutását a győri klubnál töltötte. A most aláírásra kerülő szerződés ezt a 19 éves együttműködést újabb 5 évvel hosszabbítja meg, kifejezve a Győri Audi ETO és az élsportoló kölcsönös bizalmát.
„Görbicz Anita mindig is a Klub kulcsemberének számított, akinek a jelenlétét és hiányát is jelentősen megérezte a csapat. Kiemelkedő tudása és irányítói posztja azonnal vezéregyéniséggé tette, emellett úgy látom, hogy a hosszú évek alatt megélt sikerek és kevésbé sikeres időszakok igazi, érett gondolkodású játékost formáltak belőle, aki méltó példaképe az utánpótlásnak." - hangoztatta Kelecsényi Ernő, a Győri Audi ETO elnöke.
Ezt az érett, példakép-tudatos gondolkodást bizonyítja Anita különleges vállalása is, amely az 5 éves szerződéséhez kötődik: az együttműködés időtartamára utánpótlás-ösztöndíjat alapított. A vállalás szerint a mindenkori utánpótlás igazgatóval és elnökkel együtt minden szezon végén kijelölik a Klub egyik utánpótlás játékosát, aki a következő szezonban az ösztöndíj előnyeit élvezi: Anita szakmai és emberi támogatását a játékos fejlődésének elősegítésére, valamint rendszeres havi anyagi támogatást is. Az öt év alatt így öt fiatal részesül ebben a különleges tehetséggondozásban.
„Szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy olyan városban nevelkedtem, ahol aktív sportélet folyt, magas színvonalú kézilabdázással. Ahol odafigyeltek a gyerekekre, felkarolták és gondozták a tehetségeket, és az én korosztályomból ezért sokan kerültünk az élvonalba. Ez a klub számomra mindig az otthont jelentette, rengeteget kaptam tőle az elmúlt 19 évben. Ezzel a programmal szeretnék ebből visszaadni, kifejezve az utánpótlás fontosságát, és megköszönve azoknak a gyerekeknek az elismerését, akik példaképüknek tekintenek." - nyilatkozta Görbicz Anita, az ösztöndíj alapítója.
A mindenkori ösztöndíjas az alábbi szempontok szerint kerül kiválasztásra: tehetség, szorgalom, elszántság, tanulmányi eredmény, nyelvtanulás és szociális háttér. Az ösztöndíj alapítója a rendszeres havi anyagi támogatáson túl vállalja a játékos edzéseinek és meccseinek rendszeres látogatását, személyes támogatását emberi és szakmai téren is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
