Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2014. Augusztus 26. 08:16, kedd | Helyi
Forrás: Police.hu

Halálos motorbaleset Nádorvárosban

Halálos motorbaleset Nádorvárosban

A motorkerékpár vezetője a kórházba szállítást követően életét vesztette.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2014. augusztus 25-én 14 óra 31 perckor érkezett bejelentés, hogy Győr-Nádorvárosban személyi sérüléses közlekedési baleset történt.

A helyszínre érkező egyenruhások megállapították, hogy egy 38 éves győrújbaráti lakos az általa vezetett Toyota típusú személygépkocsijával közlekedett Győrben, a Szent Imre úton. Közlekedésekor balra szándékozott kanyarodni, azonban nem győződött meg arról, hogy járművének előzését más jármű megkezdte-e és a manőver végrehajtásakor a már bal oldali forgalmi sávban, a járműoszlop előzésében lévő 30 éves győrújfalui lakos által vezetett Kawasaki típusú motorkerékpár elé kanyarodott.

A motoros a balesetet elkerülni nem tudta és a személygépkocsi bal első kerekének majd továbbvágódva a menetirányát tekintve a bal oldali járdán lévő közúti jelzőtáblának ütközött.A baleset következtében a motorkerékpár vezetője a kórházba szállítást követően életét vesztette.A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:14, szombat | Helyi

Az életed egy hajó – Mit gondolsz, megfelelően kormányozod?

2024. Április 20. 08:13, szombat | Helyi

Nagyüzemben a traffipaxok

Lakott területen belül fülelték le a legtöbb gyorshajtót Győr-Moson-Sopron vármegyében.

2024. Április 20. 07:15, szombat | Helyi

Hány méter palacsintát bírsz megenni? – rekordra készülnek a nyúliak

Hány palacsintát bírsz megenni? Hármat, négyet, ötöt vagy akár többet? És ha méterben kérdezzük?

2024. Április 19. 09:13, péntek | Helyi

Családbarát kórházi osztály a győri Petzben – rangos díjat nyertek

Az egyik osztályon akár hónapokat is eltöltenek a páciensek, szinte családtagokká válnak a páciensek, hozzátartozók és a dolgozók.