Ebből az alkalomból hosszú és tapasztalatokban gazdag életútjáról, pályájáról, példaképeiről, illetve az új egyházi törvényről is kérdezte az MTI-Press.

- Milyen családból származik püspök úr, illetve mi indította a lelkészi pályára?

- Bár lelkészcsaládba születtem, gyakorlatilag mégsem lelkészcsaládban nevelkedtem, ugyanis édesapánk, aki a győri gyülekezet egyik lelkésze volt, 1950-ben, 45 éves korában egy gyors lefolyású betegségben meghalt. Én akkor hatéves voltam, így gyermekkori, majd kamaszkori eszmélődésem idején már nem lelkészcsalád voltunk. Az egyházhoz, a győri gyülekezethez tartozás azonban egészen természetes volt számomra. Annál is inkább, mert az öt gyermekkel - akik közül a legidősebb akkor érettségizett, én pedig a legkisebb voltam - egyedül maradt édesanyám a győri gyülekezet konventépületében kapott lakást. Annak az Öregtemplomnak a környezetében nőttem tehát fel, amely évtizedekkel később püspöki templomom lett, és ahol tizenegy év aktív püspöki szolgálat után a püspöki hivatalhoz tartozó szolgálati lakásból kiköltözve nyugdíjasként lakom feleségemmel. Édesanyánk hősies küzdelemmel igyekezett elárvult családunk életét karban és rendben tartani. Lelkészi indíttatásomhoz minden bizonnyal meghatározó volt a családi tradíció is - anyai nagyapám is lelkész volt, és idősebb bátyám éppen apánk halála évében kezdte teológiai tanulmányait -, de az a lassan érlelődő belső felismerés is, hogy Isten így akar használni. Mert az nem volt érettségiző diákként sem kérdés a számomra, hogy a pályaválasztásnál Isten szándékára is figyelni kell. Amikor 1962 szeptemberében megtudtam, hogy én vagyok az egyedüli hallgató a teológián az akkor induló első évfolyamon, ez Istentől kapott világos jelzést jelentett a számomra.

- Kiket tekint példaképének, akik pályáját pozitív irányba befolyásolták?

- Teológiai gondolkodásomra, a lelkészi szolgálatban való helytállásról vallott felfogásomra erős hatással voltak a régebbi nagyok közül Ordass Lajos és Túróczy Zoltán püspökök. Gyakorló lelkészként lelkészi karunkból elsősorban Dóka Zoltán, id. Magassy Sándor és testvérbátyám, Ittzés Gábor - már egyikük sincs az élők sorában - jelentettek világos tájékozódási pontokat.

- Kőszegi lelkészi pályafutásából mit tart hangsúlyosnak, említésre méltónak?

- Kőszegen először segédlelkészként szolgáltam 1970 szeptemberétől 1971 novemberéig. Gyülekezeti lelkészként, parókusként 1981 tavaszán - csaknem tízéves falusi szolgálat után - kerültem vissza a városba. Számomra mindig inspiráló volt a rám bízott közösség, a kőszegi gyülekezet igényessége, a lelkésszel szemben olykor szavakban is megfogalmazott elvárása az egész szolgálat, de különösen is az igehirdetések színvonalát illetően. Az elvárás kifejezetten a színvonalra vonatkozott, sohasem próbálták munkámat tartalmi elvárásokkal befolyásolni. Kőszegi első éveimet meghatározta a gyülekezettel való alapos ismerkedés, a Luther Márton születésének 500. évfordulójára való készülődés (Luther 1483. november 10-én született), illetve emlékkiállítás rendezése a Hősök tornyában, a háborúban rekvirált harang pótlása és az ünnepségek előkészületeként a templomfűtés megvalósítása is. Ottani szolgálatom néhány utolsó évében az ingatlankártalanítási ügyek, illetve ehhez kapcsolódóan a tervezett kőszegi evangélikus szeretetotthon épületének kialakítása, munkájának előkészítése adott sok plusz tennivalót. Amikor 2000 nyarán Kőszegről elkerültem, az intézmény megalapításának jogi és szakmai feladatai voltak még hátra. Ezeket utódom vezetésével végezte el a gyülekezet.

- Milyen megpróbáltatásokkal kellett szembenéznie a Kádár-rendszerben egy lelkipásztornak?

- Kőszeggel kapcsolatban egyetlen fájdalmas esemény az, hogy pedagógus feleségem, papné volta miatt pár évig nem kaphatott tanári állást, és csak három év után adódott alkalom, hogy hivatását gyakorolja. Amikor 1971-ben a Veszprém megyei Takácsi-Gecsei Társgyülekezetbe kerültem, akkor odaérkezésünkkor már várt az Állami Egyházügyi Hivatal illetékes titkárának üzenete: ne is reménykedjünk abban, hogy feleségem taníthat. A pártállam három fronton támadta egyházunkat. Félreállították vagy börtönbe vetették a hiteles vezetőket, szétzilálták egyházunk történelmi struktúráját (ekkor számolták fel a dunántúli egyházkerületet is 1952-ben), majd idegen ideológiát erőltettek ránk kívülről és belülről. Beszorították az egyházat a templomok falai közé, sokszor a hivatalban lévő egyházi vezetőkön keresztül is korlátozták a gyülekezeti, elsősorban fiatalok között végzett szolgálatot. Számomra - és tudom, hogy ezzel egyáltalán nem álltam egyedül - az volt a legfájdalmasabb, hogy nagyon gyakran azzal kellett szembesülnünk, hogy az aktuális egyházi vezetés a pártállam előretolt bástyája volt.

- A Kádár-rendszer viszontagságai után, mintegy egy korszakot lezárandó, 1990-ben hoztak törvényt a vallás- és lelkiismereti szabadságról. Ezt váltja fel a 2012. január 1-jétől hatályba lépő új egyházi törvény. Mi a véleménye erről a jogszabályról?

- Kétségtelen, hogy a kilencvenes évek elején nem lett volna szabad annyira tágra nyitni az ajtót, hogy tisztátalan szándékú csoportosulások, egyértelműen üzleti vállalkozások is egyházként jegyeztethessék be magukat. Ami akkor eleve rosszul indult, nyilván nehezebben korrigálható most. Mindenesetre azt feltétlenül jónak tartom, hogy a kormány szándéka szerint rendezettebb, átláthatóbb és főként ellenőrizhetőbb lesz a helyzet az új egyházi törvény elfogadásával.

- Hogyan értékeli az evangélikus tényfeltáró bizottság eddigi tevékenységét?

- Erről a munkáról szólva egyik utolsó jelentésemben írtam, hogy az elvétett, illetve elmaradt döntések között kell megemlítenem az elmaradt tényfeltárás ügyét is. Még akkor is, ha annak idején az aktuális kormányzati döntés értelmében az egyházi vezetőket nem kellett átvilágítani. Cezúra megvonása nélkül azonban nem lehet lezárni a múltat. Az egyházban sem. A tényfeltáró bizottság munkája nélkülözhetetlen, és folytatandó, de - fájdalom - megkésett. Amikor 2000 elején átmeneti időre lehetővé vált, hogy az illetékes bíróságtól kérjem az átvilágításomat, már megválasztott, iktatás előtt álló püspökként megtettem - tudomásom szerint az egyházi vezetők közül elsőként. Ugyanakkor soha sehol nem kértem ki a rám vonatkozó, a rólam szóló jelentéseket. Egyrészt, mert szerintem tudom, hogy kik jelentettek rólam, másrészt pedig azért, hogy bizonyos legyen, nekem nincs semmiféle személyes indítékom a tényfeltárással kapcsolatban.

- Mikét ítéli meg, hogy 2000-ben sikerült újra létrehozni a Dunántúli Egyházkerületet?

- Egyházkerületünk újjászületését az egész egyházunknak szóló isteni rehabilitáció egyik, ha nem a legfontosabb elemének tartom. Ebből következően a módszertani, technikai és finanszírozással kapcsolatos kérdések megoldandó feladatként és nem eldöntendő kérdésként vannak előttünk.

- Mit tekint pályája legfőbb eredményeinek lelkészi és püspöki életútja során?

- Hálás vagyok az Úristennek, hogy a 2000-ben újjászületett Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület első püspökének szolgálatát bízta rám. Ezen felül csak a június 18-i búcsú-istentiszteleten elhangzott igehirdetésem egyik szakaszát tudom idézni: "Kérlek benneteket, Testvéreim, Jézus keresztjére tekintve, testvéri, pásztori szeretettel kérlek, így emlékezzetek szolgálatomra, hogy ezt az egyet tartsátok fontosnak benne; mert minden más mellékes, felesleges, sőt leginkább kártékony. Ha használhatott engem életetekben, hitetek növelésének segítésében, a bűnök terhének letételében, az üdvösség reménységében való megerősödésetekben Jézus Urunk, akkor ezért adjunk közösen hálát."

- Az új evangélikus liturgia kidolgozását mi indította el?

- A két világháború között sokfelé Európában az evangélikus egyházakban, így a miénkben is liturgikus mozgalmak születtek, munkacsoportok alakultak. Fő célkitűzésük az volt, hogy a racionalizmus és a református puritán istentiszteleti forma hatása alatt megszegényedett evangélikus istentiszteletet a lutheri teológiai és liturgiai örökség szellemében megújítsák. Egyházunkban Raffay Sándor bányakerületi püspök volt az egyik kezdeményező, Jánossy Lajos teológiai professzor pedig elkötelezett szószólója volt az ügynek. De többek között még Schulek Tibor és Ittzés Mihály lelkészek nevét is megemlíthetjük - az utóbbi édesapám volt. A negyvenes évek végén - nem kis részben a kiteljesedő diktatúra egyházi életet szikkasztó hatása miatt - megtorpant az ügy. Az 1990-es évek második felében alakult meg ifj. Hafenscher Károly elnökletével egyházunk hivatalos liturgiai és ágendaszerkesztő bizottsága, amelynek munkájába 2000-ben, püspöki szolgálatom kezdetén kapcsolódtam be. Tíz év nem ritkán megfeszített munkájának gyümölcseként került egyházunk asztalára az Evangélikus istentisztelet - Liturgikus könyv első kötete, a közelmúltban pedig közzétette a bizottság a Liturgikus könyv második kötetének "nullverzióját". Az újnak mondott evangélikus liturgiának - a bizottság szándéka szerint - két fő célkitűzése van: becsüljük meg és használjuk a lutheri teológiai örökség alapján álló evangélikus egyház istentiszteleti örökségét, formáljuk eszerint és az általános egyházi tradícióra is tekintettel istentiszteleteinket. Másrészt a gyülekezeti istentisztelet legyen ismét az igehirdetés és úrvacsora két fókusza köré formált ünnepi alkalom. Mindaz, ami a Liturgikus könyv változatos anyagában található, innen érthető, és ezzel a szándékkal használható.

- Mi volt az oka, hogy tavaly az elnök-püspöki tisztségről lemondott, mielőtt még a dunántúli püspökségből nyugalomba vonult volna?

- Sajnálatos tény, hogy a 2010-es választások eredményeként felálló új kormánnyal érdemben őszig nem indultak meg a tárgyalások. Augusztus végén került sorra az első találkozó a történelmi egyházak vezetői és az egyházi ügyeket felügyelő államtitkár között azzal az ígérettel, hogy a megbeszélés előkészíti a miniszterelnökkel való közeli találkozót. 2011 júniusi nyugdíjazásomra készülve egészen logikus volt számomra, hogy a valamikor 2010 őszén meginduló tárgyalásokon egyházunkat már nem a rövidesen nyugdíjba menőnek, hanem a legalább a ciklus végéig hivatalban lévő új elnök-püspöknek kell képviselnie. Döntésemet igazolta az a körülmény, hogy tavaly november 26-ig, az új elnök-püspök megválasztásáig sem került sor a korábban jelzett megbeszélésre.

- Milyen emlékeket őriz a püspökbúcsúztató istentiszteletről?

- Búcsúzó püspök és búcsúztató közösség mély ünnepeként őrzöm emlékezetemben az alkalmat. Hálás vagyok mindazoknak, akik előkészítették, a szolgálatban részt vettek, és közelből-távolból eljöttek, hogy együtt adjunk hálát Istennek. Ez, ami Magyarországon először történt, a külföldi evangélikus egyházakban már régóta bevett gyakorlat. Hiányzott egyházunk gyakorlatából és istentiszteleti rendjeink közül a búcsú-istentisztelet. Ezért egyházunk liturgiai bizottsága már évekkel ezelőtt kidolgozta és a Liturgikus könyv korábban említett második kötetébe fel is vette a búcsú-istentisztelet rendjét, amely természetesen bármely szolgálatban álló esetén használható. Az őszinte örömmel tölt el, hogy június 18-án a győri Öregtemplomban az e rend szerint ünnepelt istentiszteleten köszönhettem el szeretett egyházkerületemtől és a győri gyülekezettől.