Hírek
2013. Március 01. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Több mint 30 embert kellett kiköltöztetni árvíz miatt
Ipolytarnóc környékén napok óta árad az Ipoly, ezért már húsz embert ki kellett telepíteni. A másik érintett terület a Vas megyei Körmend vidéke, ott a Rába egy alacsonyabban fekvő részen több épületet öntött el, ahonnan szintén több embert ki kellett hozni. Így összesen már több mint harminc embert kellett az árvíz miatt kényszerszálláson, illetve rokonoknál elhelyezni – mondta Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese a közszolgálati rádióban.
A Belügyminisztérium alá tartozó szervezet munkatársa a közszolgálati rádió műsorában azt mondta, a védelmi rendszer felkészült, és a meteorológiai előrejelzések alapján a jelenlegi árhullám tetőzése után kicsit fel lehet majd lélegezni. Hosszabb távon attól függ az árvízi helyzet, hogy a magyarországi folyók vízgyűjtőterületein, Ausztriában, Szlovákiában, Ukrajnában és Romániában milyenek lesznek az időjárási körülmények. Ha a hegyekben lévő több köbkilométer hó hirtelen kezd olvadni – például egy mediterrán ciklon miatt –, akkor nagyobb árhullámra kell számítani. A mostani időjárás alapján azonban egyelőre lassú olvadás, és csak kisebb árvizek várhatóak – fogalmazott a szóvivőhelyettes.
Hajdu Márton hozzátette, a katasztrófavédelem nem most kezdett felkészülni az árvizekre, hiszen már a tavalyi év során országszerte ellenőrizték a belvízvédelmi, illetve csapadékelvezető rendszereket. Ennek eredményeképpen a tulajdonosoknak több helyen kellett karbantartania, kitisztítania az árkokat, hogy dugulások miatt nehogy egész településrészeket öntsön el egy esetleges árhullám – mondta a közrádiónak Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivőhelyettese.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
