Hírek
2013. Április 29. 20:33, hétfő |
Belföld
Forrás: mno.hu
Törvényben rögzítették a rezsicsökkentést
Törvényben rögzítette a parlament a rezsicsökkentést: a hétfőn elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén bekövetkezett csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését július 1-jével.
A fideszes javaslatra elfogadott törvény alapján a díjcsökkentést kötelező feltüntetni a számlán. Ha az elmarad – és a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a szerződésszegést –, a szolgáltatónak tízezer forint kötbért kell fizetnie a fogyasztónak. A jogszabály értelmében a szolgáltatók júliustól a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szemétszállításért, míg a víz- és a csatornadíjak az idén januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal.
Elfogadhatatlan Reding nyilatkozata
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a határozati javaslatot, amellyel a képviselők elfogadhatatlannak nevezik Viviane Redingnek, az Európai Unió jogi biztosának a Tobin-ügyben tett nyilatkozatait.
A Ház 277 igen szavazattal, 53 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett döntött az alkotmányügyi bizottság előterjesztésének elfogadásáról. A Fidesz, a KDNP és a Jobbik megszavazta a javaslatot, míg a szocialisták nemmel voksoltak. Az Országgyűlés határozatával elismerte az ír hatóságok együttműködési készségét, valamint az ír igazságügyi miniszter elkötelezettségét a Tobin-ügy megoldására. Ezzel egy időben ugyanakkor elfogadhatatlannak nevezték, hogy egy jogerősen elítélt ember elkerülje cselekményének büntetőjogi következményeit a „szabadság, biztonság és igazságosság” térségeként jellemzett Európai Unióban azáltal, hogy az állampolgársága szerinti tagállam nem hajtja végre egy másik uniós ország jogerős bírósági ítéletét.
A parlament elfogadhatatlannak nevezte emellett, hogy Viviane Reding „tényekkel alá nem támasztott politikai vélekedése alapján” igazolhatónak tartja Írország uniós alapelvet sértő eljárását. A Ház ezért felszólította az uniós biztost, hogy tegyen meg mindent az Európai Unión belüli igazságügyi együttműködés, így a bírósági ítéletek kölcsönös elismerése érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
