Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2014. Augusztus 21. 14:19, csütörtök | Sport
Forrás: MTI

Úszó Eb - Kiss László szerint az eddigi szereplés elfogadható

Úszó Eb - Kiss László szerint az eddigi szereplés elfogadható

Kiss László szövetségi kapitány megítélése szerint elfogadható a magyar úszóválogatott eddigi - két aranyérmet hozó - szereplése a berlini Európa-bajnokságon.

A szakvezető az egyhetes Eb csütörtöki félidejében vont mérleget, s az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy jó nyitányt jelentett Hosszú Katinka győzelme 400 m vegyesen. Reménye szerint Hosszú a csütörtöki 200-as vegyesdöntőben is diadalmaskodik - ahogy fogalmazott: "illik nyernie" -, 100 m háton pedig dobogón végez. A hosszabbik vegyesen Verrasztó Evelyn helytállt a hatodik helyével, és a kapitány bízik benne, hogy a 200-on még jobb lesz.
A férfiaknál legfőképpen a 200 m vegyesen nagy csatában aranyérmes Cseh Lászlót méltatta, mondván, fantasztikus, amit a Kőbánya SC klasszis versenyzője eddig nyújtott.
"Hatalmas dolog, hogy ugyanabban a számban egymás után ötödször tudott Európa-bajnok lenni, s most már egálra áll a négyszáz vegyessel, ahol szintén ötszörös Eb-győztes." - fogalmazott.
A szakember összességében pozitívnak nevezte Gyurta Dániel 100 m mellen szerzett negyedik helyét, hangsúlyozva, hogy véleménye szerint a 200 m mell olimpiai, világ- és Európa-bajnoka a "rövidebbik távon tett kirándulás után még nagyobb elánnal dolgozva készül fel az idei rövidpályás világbajnokságra".
A kapitány szavai szerint külön öröm Kozma Dominik csütörtök délelőtti országos csúcsa 100 m gyorson, de dicséret jár neki a 200 m gyorson egyéni csúccsal elért negyedik helyért is.
Kiss László a "második félidő" kezdetéről, azaz a csütörtöki döntőkről annyit mondott, hogy bízik Biczó Bence dobogót érő szereplésében 200 m pillangón, s érmet vár Kapás Boglárkától is 800 m gyorson.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.