Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2016. Augusztus 15. 11:45, hétfő | PR

Az adósságrendező hitelre egyre többen rászorulnának

Az adósságrendező hitelre egyre többen rászorulnának

Az adósságrendező hitel sokak számára nyújthat mentőövet, hiszen a banki hitelek miatt nagyon sok család került krízis helyzetbe.

A hitel BAR listásoknak még mindig nagyon nehezen elérhető, így nincsenek könnyű helyzetben azok akik 90 napnál nagyobb tartozásuk van.

A családok többsége az előző hiteleket úgy vették igénybe, hogy semmiféle pénzügyi ismerettel nem rendelkeztek. Sorra vették fel a hiteleket, mert úgy gondolták, hogy mindenre megoldást kínálnak ezek a pénzügyi konstrukciók. Viszont azzal senki sem számolt, hogy az árfolyamok elszaladnak és az életkörülmények, az árak is változnak.
Egyre nehezebb a megélhetést biztosítani egy-egy család tagjai számára. Azoknál a családoknál ahol iskoláskorú gyerek, gyerekek vannak, ott még nehezebb helyzetben vannak. Egyre többen és többen vannak, akik egyik pillanatról a másikra kerülnek szorult helyzetbe és azonnal segítségre szorulnak. Tévhit azt gondolni, hogy a középosztály ez alól kivétel, hiszen ez a társadalmi réteg az, amely talán a legjobban érintett az eladósodásban.

A magyar lakosság eladósodásának az egyik legfőbb oka az, hogy a különféle társadalmi rétegek jövedelmi egyenlőtlensége miatt a középréteg folyamatosan próbálja ugyanazt az életszínvonalat biztosítani magának és családjának, amelyet a felsőbb tízezer. Ez a felzárkózás azonban az elmúlt időszakban sokakat hitelcsapdába csalt.

Az adósságrendező hitel a következő esetekben nyújthat segítséget: hitelkártya adósság, ingatlan hitel adósság, szabad felhasználású hitel adósság. A KSH októberében megjelent statisztikai tükörben érdekes adatokat találhatunk a hitelekkel kapcsolatban.
2015 első félévében az államilag támogatott lakáshitelek száma 3527 darab volt, míg a támogatás nélkül felvett hiteleké 24812 db. A támogatás nélküli hitelek mintegy 138 milliárd forintnyi adósságot jelentettek a lakosságnak. A folyamatot azonban érdekesebb egy régebbi időszak alapján szemügyre venni. A 2003 és a 2008 éve volt a kiugró a hitelezések szempontjából. Mind a két évben a hitelfelvétel meghaladta a 300 milliárd forintot.

A hiteleket túlnyomó részt használt lakás vásárlásra vette fel a lakosság. Most nézzük meg a 2015 évi adatot, amely mint írtuk 138 milliárd Ft volt. Hatalmas a különbség az időszak között. Láthatjuk, hogy ez a két év volt az, amikor a lakosság eladósodott. Futamidőt tekintve a 2008-as év volt az, amikor többen gondolták úgy, hogy a hosszabb távra felvett hitel a kedvezőbb. Sajnos azt már kevesen nézték meg, hogy ugyan sokkal alacsonyabb a havi törlesztése ezeknek a hiteleknek, viszont a teljes futamidőt tekintve hatalmas adósságot halmoztak fel.
Az adósságrendező hitel pontosan azoknak nyújt mentsvárat, akik ezekben az időszakokban eladósodtak, és most a megváltozott körülmények miatt képtelenek a hitelek pontos törlesztésére. Az adósságrendezés lényege, hogy akár több hitelt is ki lehet vele váltani és egy hitellé alakítani, amely sokkal kedvezőbb kamatozású is lehet, mint globálisan az eddig felvett hitelek kamatai.

Érdemes több helyen is érdeklődni és a megoldást keresni, hiszen egy hitelt figyelni és pontosan fizetni még mindig egyszerűbb, mint minden hónapban a 10-15 hitel kifizetését felügyelni, esetleg sakkozni, hogy melyik hitel legyen befizetve és melyik nem. A pénzintézetek oldalán nagyon sok információ megtalálható az adósságrendező hitel felvételével kapcsolatban és a különféle kalkulátorok is segítenek a legjobb megoldást megtalálni. Utána nincsen más teendő, mint időpontegyeztetés után a kiszemelt hitelintézetnél a pontos információkat megkérni és a sokkal kedvezőbb szerződést megkötni.

Címkék: hitel

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 09:09, szerda | PR

5 kerti dekorációs ötlet maximalistáknak

A jó idő megérkezése egyre többünket hajt ki a szabadba. A tavasz remek lehetőséget nyújt ahhoz, hogy új életet leheljünk a tél során elhanyagolt kertünkbe.

2024. Április 16. 10:59, kedd | PR

K&H: ennyivel emelkedett a gyerekinfláció

háromezer forint ma már nem elég két hamburgerre, két évvel ezelőtt még három is kijött ennyiből

2024. Március 28. 08:20, csütörtök | PR

Cégmódosítás – változás az üzleti környezetben

Az üzleti környezet folyamatosan változik, és a vállalatoknak alkalmazkodniuk kell ezekhez a változásokhoz.

2024. Március 26. 08:17, kedd | PR

A szellemi alkotások kiaknázatlan értékek egy vállalkozásban

Dubaiban a kedvező pénzügyi feltételek mellett az iszlám jogrend is maximális védelmet nyújt