Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Augusztus 27. 11:37, hétfő | Bulvár

Curtis a TV2-től kapott esélyt, bizonyíthat

Curtis a TV2-től kapott esélyt, bizonyíthat

Curtis a TV2 képernyőjén mutathatja meg tudását: a csatorna a Csak show és más semmibe szerződtette le a rappert.

„Hihetetlenül jólesik, hogy ennyi rajongóm és barátom mellettem áll és támogat, nekik szeretnék bizonyítani azzal, hogy teljes erőbedobással készülök majd az élő produkciókra, amelyek komoly testi és szellemi jelenlétet igényelnek” – mondta Curtis a Borsnak.

A lap úgy tudja, a botrány Curtisnek nem is jöhetett volna rosszabbkor, hiszen akkor már hónapok óta tárgyalásban volt a TV2-vel, a Csak show és más semmi című produkcióra. A csatorna döntéshozóinak ezért valószínűleg komolyan át kellett gondolniuk, hogy a történtek után bizalmat szavaznak-e a rappernek.

„A Csak show és más semmi kiváló lehetőség arra, hogy hétről hétre megmutassam a közönségnek, önállóan is maximálisan helyt tudok állni ezekben a nem mindennapi kihívásokban. A felkérés rögtön megtetszett, olyan ez a műsor, mint egy felnőtt játszótér, ahol újabb hangszereken próbálhatom ki magamat, sokat tanulhatok, anélkül, hogy munkának fognám fel a feladatokat” – mesélte a műsorról.

A csatorna is megszólalt, bizalmat szavaznak a rappernek: „Curtisszel az elmúlt években több produkcióban is dolgozott már együtt a csatorna. A korábbi műsorokban, valamint a Csak show és más semmi több hónapja tartó előkészületei, próbái során nem volt negatív tapasztalatunk, így jelenleg nem látjuk akadályát a show-ban való szereplésének. Természetesen, mint minden élő show-műsor esetében, most is készülünk tartalékjátékosokkal, így ha valamelyik szereplőnket helyettesíteni kell, arra is fel vagyunk készülve.”

Forrás: origo.hu

Kép: Curtis / Facebook

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára