Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2018. Augusztus 22. 19:06, szerda | Bulvár

Gyász! Elhunyt Székhelyi József színművész

Gyász! Elhunyt Székhelyi József színművész

Hosszú betegség után, 71 éves korában elhunyt Székhelyi József Jászai Mari-díjas színész.

A halálhírt a színész családjából is megerősítették az ATV-nek.

Székhelyi József arcát és hangját szinte minden magyar tévénéző ismerte. Élete során több elismerést is kapott: a Jászai Mari-díj mellett megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2010-ben pedig tisztikeresztjét.

Székhelyi József 1971-ben végezte el Színház- és Filmművészeti Főiskolát, ezután a kecskeméti Katona József Színházban játszott, ahonnan 1979-ben átszerződött a budapesti Nemzeti Színházba. 1983-ban a Madách Színház, 1992 és 1994 között az Arizona Színház tagja lett, majd 1994-től Sopronba szerződött. 2003 és 2008 áprilisa között a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója volt. 2014-től a Veres 1 Színház társulatának tagja.

Színházi munkái mellett rengeteg tévéfilmben és tévésorozatban játszott, és sokat szinkronizált is. Egyik legismertebb munkája mégis egy rajzfilmsorozathoz, A Simpson családhoz kapcsolódik, amiben ő volt Homer Simpson magyar hangja.

A Jászai-díj után 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2010-ben pedig tisztikeresztjét kapta meg. Régóta küzdött a tüdőrákkal, de munkáját a kezelések alatt sem adta fel. Azt mondta erről, hogy az a figura, akit alakít a színpadon, nem tüdőrákos.
"De ebből semmi nem látszódhat rajtam a színházban, hiszen Mr. Green nem volt rákos. Én még az a generáció vagyok, melynek tagjai nem mondanak le előadást. Néhány évtizede egy rosszul sikerült teniszezés után az összes szerepemet hátsóig érő gipszben játszottam, akkor is játszottam minden este." - nyilatkozta korábban.

Forrás: index.hu; nlcafe.hu

Kép: MTI FOTÓ: BALOGH ZOLTÁN

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára