Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2010. Január 14. 16:00, csütörtök | Helyi
Forrás: Nyugathír

Győri károsultjai is vannak a 110 ezer embert érintő feltöltési csalásnak

Győri károsultjai is vannak a 110 ezer embert érintő feltöltési csalásnak

Országos szinten akár 110 ezer károsultja is lehet a napokban kirobbant PPO ügynek, de a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság győri kirendeltségéhez is érkezett feljelentés, hogy értesí

Mi is az a PPO?

A ppo.hu egy olyan honlap, amelyen keresztül a regisztrált tagok közvetítői díj nélkül tölthetik fel mobilegyenlegüket, vásárolhatnak autópálya matricát, lottózhatnak, küldhetnek online faxot vagy sms-t.

Simon István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelősége (Győr) regionális igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, szerdán délután érkezett hozzájuk a feljelentés a Zug Switzerland PPO ellen. A panaszos még 2008-ban regisztrált az említett cég internetes oldalán és csak ritkán használta az ott kínált szolgáltatásokat, többek között a telefon egyenlegfeltöltést és az autópálya matrica vásárlást. A feljelentő január 11-én kapott szöveges üzenetet a bankjától, hogy a PPO levont tőle kétszer 2490 forintot. A pénzintézet szerint mindkét esetben szabályos, sikeres tranzakció történt- fejtette ki Simon István. Az ügyfelek azonban anno ingyenes szolgáltatásra regisztráltak az oldalon. Az Index hírportál úgy értesült, az éves díj beszedésével a ppo.hu akár százmillió forint adómentes bevételre is szert tehetett.

A regionális igazgató elmondta, a feljelentő felkereste a PPO céget, akik közölték, hogy megváltoztatták az általános szerződési feltételeket (SZF), ezért vonták le az éves díjat.
Simon István rámutatott, a Pénzügyi Szervezetek llami Felügyelete (PSZF) foglalkozik a hasonló esetekkel, a törvény szerint az SZF változásáról a szolgáltató köteles vagy a nyilvánosságot tájékoztatni két országos napilapban közzétett hirdetéssel, vagy közvetlenül az érintett fogyasztók értesítésével. A feljelentő azt állította, nem kapott hivatalos értesítést a szerződésmódosításról (a regisztrált tagok csak egy rendszeren belüli e-mailt kaptak a szerződésmódosításról, ez azonban nem számít hivatalos értesítésnek).

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) is vizsgálja az esetet. A BRFK kommunikációs osztálya érdeklődésünkre azt közölte, január 12-én és 13-án több száz feljelentés érkezett a rendőrség különböző szervezeti egységeihez egy online vásárlásokkal foglalkozó cég pénzügyi tranzakciós tevékenységével kapcsolatban.
A feljelentések alapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya a január 13-án nyomozást rendelt el csalás bűntett elkövetése alapos gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A rendőrség arra figyelmeztet, az eljárás szempontjából nem szükséges, hogy minden érintett külön-külön feljelentést tegyen, ezidáig ugyanis több mint 300 feljelentés érkezett, mind ugyanazzal a tartalommal. Az eljárás során függetlenül attól, hogy tett e valaki feljelentést, generálisan vizsgálják a nyomozók a magánszemélyek számláiról történő levonások jogosságát.

Simon István szerint bár eddig hozzájuk mindössze egy feljelentés érkezett, biztos, hogy sokkal több győri károsultja van az ügynek.


Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 09:13, kedd | Helyi

Megyei tűzkárok: családi ház, autó égett porrá, galambok vesztek oda

Közzétette a Katasztrófavédelem az első negyedév adatait. Számos tűzkár kis odafigyeléssel megelőzhető lett volna.

2024. Április 16. 08:13, kedd | Helyi

Így vásárolj a Temun biztonságosan – szakértő ad tanácsot, hogyan védd meg a pénzed

Mit kell tennünk, hogy az olcsó kínai termékek rendelésekor biztonságban legyenek a bankkártya adataink, és ne tudják illetéktelenek leemelni a számlánkról a pénzünket?

2024. Április 16. 07:13, kedd | Helyi

Tavaszi utómunkálatokkal folytatódik a győri fővonal felújítása

Tavaly felújította a MÁV a győri fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszát.

2024. Április 15. 09:14, hétfő | Helyi

Milákot is leelőzték – a győri úszók voltak a legeredményesebbek az idei bajnokságon!

2024 április 9-12. között Budapesten a Duna Arénában rendezették az úszók számára a felnőtt magyar bajnokságot, ahol az olimpiai kvalifikációs szinteket is megúszhatták a legjobbak.