Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. Június 04. 07:41, hétfő | Helyi

Megállított pillanatok

Megállított pillanatok

Pénteken nyílt meg Molnár György fotós "Megállított pillanatok" című kiállítása a VOKE- Arany János Művelődési Házban.

"Molnár György nyugalmazott gépészmérnök, művészetbarát, alkotóművész, a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség, valamint a Győri Fotóklub Egyesület tagja, a Győri Antológia egyik szerkesztője, a révkomáromi Atelier című művészeti folyóirat munkatársa, a Győri Szalon internetes kulturális magazin fotósa.

A világ szépségeire ráébredését egy csodálatos festőművész-írónő, Radnainé Bauer Erzsi Mesék az erdőből c. könyvének tulajdonítja, melyet kisiskolásként kapott természetimádó szüleitől, s melyhez első olvasási/megértési emlékei is kötik. Az eredeti, ronggyá olvasott könyvet felújítva, pár éve saját kiadásában is megjelentette.
A művészetek iránti érdeklődését viszonylag korán egy Hieronymus Bosch album keltette fel benne.
A szocializmus idején az értelmiségi származású diák nem reménykedhetett egyetemi felvételben, ezért jogász apja tanácsára gimnázium helyett (kedve és hajlamai ellenére) gépipari technikumba íratták be, hogy valami szakmát tanuljon. Szerencséjére, felvételt nyert a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre, ahol kiváló rajzkészsége mindig átsegítette az egyébként humán érdeklődésű hallgatót a reáltárgyak okozta nehézségeken, és 1963-ban gépgyártó-mérnöki diplomát szerzett.

Egyetemi évei alatt szerzett gyakorlatot a fotózásban: főleg évfolyamtársaival kapcsolatos események megörökítésében jeleskedett. Közben egyébirányú művészi hajlamainak is áldozott: Barczi Pál és Zsignár István grafikus/festőművészek rajzkörébe járt. Átlagon felüli rajzkészségét mind szabadkézi, mind műszaki rajzaiban kamatoztatta. Egyetemi rendezvényeken gyakran megjelentek sajátos stílusában megalkotott fekete alakjai. Rajzai, derűs történetei rendszeresen láthatóak voltak az egyetem által két évenként kiadott Húzótüske című magazinban.

Közben szűkre szabott szabadidejében Alexovics László képzőművész körében fejlesztette rajztudását, karikatúrákat rajzolt, fotózott, fát faragott, gyökérszobrokat készített. Ugyancsak szűkre szabott pénztárcája terhére grafikai, festmény- és plasztikai gyűjteményét gyarapította, ápolva régi barátságait, valamint új, kiváló művészekkel kötve ismeretségeket.
Nyugdíjba vonulásával szinte új élet kezdődött számára. Győr tele volt már akkor is kulturális eseményekkel, ő pedig mindenütt ott volt eddig is, ahol szépséggel találkozhatott.

Újabb barátságokat kötött hazai és határainkon túli magyar művészekkel (Csiby Mihály, Csíkszentmihályi Róbert, Cziráki Lajos, Deim Pál, Földi Péter, Konok Tamás, Orosz István, Patay László, Somogyi Győző, Tirnován Ari Vid, Vertel Andrea), s még kiállításokat is szervezett néhányuk részére (Bér Rudolf, De Villa Celeste, Duncsák Attila, Földessy Péter, Gaál András, Hertay Máris, Hézső Ferenc, Jacques Bernard, Kiss Tibor, Kopócs Tibor, Sajdik Ferenc, Strausz Katalin, Tónió, Tóvári Tóth István, Zvolszky Zita).


Lakatos Gy László tervezőgrafikus és Csáky Anna költő


Kulturális tevékenysége újabb lendületet vett a digitális világ által teremtett lehetőségek megismerésével a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) tagjaként, melynek vezetője élete párja, Csáky Anna tanár-költő. A közösség által évente kiadott Győri Antológiában megjelentek fafaragványai, karikatúrái és a fotózás révén fotói is. Bekapcsolódott a közösség kulturális életébe, a kiadvány szerkesztésébe, emellett rendszeresen küldte munkáit és művészeket bemutató írásait az Atelierbe, ezáltal szoros kapcsolatot teremtve a két alkotóközösség között.
A Győri Fotóklub Egyesület tagjaként, valamint a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér országosan is egyedülálló internetes kulturális magazinja, a Győri Szalon fotósaként képes beszámolókat készít a város szinte valamennyi kulturális eseményéről, és újabban a Győri Nemzeti Színház előadásainak főpróbáiról is.
A természeti szépségek iránti vonzódása mellett érdeklődésének középpontjában az ember áll. Munkáiból mélységes humánum, az emberek iránti szeretet és tisztelet sugárzik."


/Csáky Anna/

Ezekből, a fent említett témákból "csemegézhetünk" és nosztalgiázhatunk a kiállításon a kiállításon, találkozva például az élők sorából már eltávozott Cziráky Lajos tanár úrról és feleségéről készített fotójával vagy Burián György szintén elhunyt győri fotóssal.

A kiállítást Lakatos Gy. László Pro Urbe Győr- díjas tervezőgrafikusművész nyitotta meg. Versekkel, melyek jellemik az alkotót, közreműködtek a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK) tagjai.

A tárlat 2018. június 30-ig tekinthető meg ingyenesen, naponta 10-17 óráig.

P. Nagy Gabi előadóművész

Cziráky Lajosné

Szük Ödönné

Szerkesztette: Csobay Dániel

Fotók: Csobay Dániel fotográfus

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 09:15, csütörtök | Helyi

Igenis hatékonyan lehet otthon dolgozni – Home office-t és magas béreket akarnak a mai fiatalok

Modern munkakörülmények, versenyképes bérek, otthoni munkavégzés lehetősége – sorolta a Győri Hírek kérdésére Zentai Effi, a győri Széchenyi István Egyetem karrier-szakreferense

2024. Április 18. 08:14, csütörtök | Helyi

Sétával emlékeztek meg az áldozatokról

Sétával emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól a győri diákok.

2024. Április 18. 07:16, csütörtök | Helyi

NAV-Mobil: ellenőrizd most, be vagy-e jelentve!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki néhány koppintással ellenőrizheti, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e.

2024. Április 17. 09:14, szerda | Helyi

Nem kell maszkot hordani a győri kórházban

Enyhítenek a szabályokon.