Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Július 19. 09:25, kedd | Helyi
Forrás: MTI-V, fotó: Nagy Márton

Megjelentek a Cseh Tamás Program jövő évadára szóló első pályázatok

Megjelentek a Cseh Tamás Program jövő évadára szóló első pályázatok

Ősszel indul az NKA Cseh Tamás Program harmadik évada, amelyben a Nemzeti Kulturális Alap 625 millió forinttal támogatja a hazai könnyűzenét.

Már megjelentek az első pályázatok a karrierjük elején álló és külföldi turnéra készülő zenekaroknak, valamint fővároson kívüli és határon túli kluboknak - közölte a programiroda hétfőn az MTI-vel.

Az induló zenekari alprogram felhívása pályakezdő előadóknak szól, akik az elnyert támogatást hang- és képfelvétel elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására fordíthatják. Emellett jelentkezhetnek azok az együttesek, amelyek külföldi koncertsorozatuk megvalósítására kérhetik a támogatást. A sikeres pályázókat szakmai zsűri bevonásával, élő meghallgatások után választja ki a kollégium. Az induló tehetségek és a külföldi turnéra készülők számára a leadási határidő augusztus 1. éjfél.
A klubtámogató alprogram keretében kiírt pályázatok a könnyűzenei produkciók befogadására alkalmas fővároson kívüli, valamint Magyarországgal szomszédos országok magyarlakta területein működő könnyűzenei kluboknak szólnak. A sikeres pályázók az elnyert összeget magyar együttesek és előadók fellépésének támogatására fordíthatják. Ennek leadási határideje augusztus 31. éjfél.
A jelentkezések elbírálására várhatóan 2016 őszén kerül sor, a részletes kiírások a Cseh Tamás Program és az NKA oldalán tekinthetők meg.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 09:15, csütörtök | Helyi

Igenis hatékonyan lehet otthon dolgozni – Home office-t és magas béreket akarnak a mai fiatalok

Modern munkakörülmények, versenyképes bérek, otthoni munkavégzés lehetősége – sorolta a Győri Hírek kérdésére Zentai Effi, a győri Széchenyi István Egyetem karrier-szakreferense

2024. Április 18. 08:14, csütörtök | Helyi

Sétával emlékeztek meg az áldozatokról

Sétával emlékeztek meg a holokauszt áldozatairól a győri diákok.

2024. Április 18. 07:16, csütörtök | Helyi

NAV-Mobil: ellenőrizd most, be vagy-e jelentve!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki néhány koppintással ellenőrizheti, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e.

2024. Április 17. 09:14, szerda | Helyi

Nem kell maszkot hordani a győri kórházban

Enyhítenek a szabályokon.