Városlista
2018. január 16, kedd - Gusztáv

Hírek

2017. Október 12. 17:50, csütörtök | Kék hírek
Forrás: mti

Őrizetbe vettek korrupció gyanúja miatt egy tompai határrendészt

Őrizetbe vettek korrupció gyanúja miatt egy tompai határrendészt

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség szegedi regionális osztálya egy Tompán szolgáló határrendész ellen

- erősítette meg az MTI információját a főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön.
Kovács Katalin tájékoztatása szerint az ügyben szerdán "kiterjedt nyomozati cselekmények történtek, kényszerintézkedések végrehajtására került sor".

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tompai határrendészeti kirendeltségén szolgálatot teljesítő tiszthelyettest gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és az ügyészség indítványozza az előzetes letartóztatását - közölte a helyettes szóvivő, aki a nyomozás érdekeire hivatkozva több információt nem közölt.

A baon.hu Bács-Kiskun megyei hírportál csütörtökön számolt be az őrizetbe vételről. A lap arról írt, hogy a korrupt határrendészt a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelentette fel, miután hónapokon keresztül titkosszolgálati eszközökkel gyűjtöttek ellene bizonyítékokat.

A portál beszámolója szerint az őrizetbe vett rendőr szerda este 7 óra körül még egyenruhában volt, amikor megbilincselve, vezetőszíjon a készenléti rendőrök a kiskunhalasi lakásához vitték, amelyet már kora délelőtt megszálltak a nyomozók és a bűnügyi technikusok. A gyanúsítottat fél óra elteltével már civil öltözetben vezették vissza a rendőrségi gépkocsihoz, ahonnan egyenesen a rendőrség fogdájára vitték.

Ezek érdekelhetnek még

2018. Január 15. 05:00, hétfő | Kék hírek

Több díler bukott le egy fővárosi szórakozóhelyen

A nyomozók egy erzsébetvárosi szórakozóhelyen csaptak le a két drogdílerre.

2018. Január 14. 10:16, vasárnap | Kék hírek

Meghalt egy ember lakástűzben Ladánybenén

Kigyulladt egy 30 négyzetméteres alapterületű vályogház a Bács-Kiskun megyei Ladánybenén, és a tűzben egy ember életét vesztette - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap.

2018. Január 13. 13:10, szombat | Kék hírek

Megöltek egy 19 éves nőt Rákoskeresztúron

Megöltek egy 19 éves nőt Rákoskeresztúron péntek este - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2018. Január 12. 07:29, péntek | Kék hírek

Baleset miatt lezárták a 6-os főutat Szentlőrincnél

Baleset miatt lezárták a 6-os főutat Baranya megyében, Szentlőrinc közelében - közölte az MTI-vel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság péntek hajnalban.