Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2016. Október 18. 10:40, kedd | Bulvár

Szólólemezt készített az egykori HS7 basszusgitárosa

Szólólemezt készített az egykori HS7 basszusgitárosa

Viszonylag ritka a popzene történetében, hogy egy zenekar ritmusszekciójának basszusgitárosa szólólemezzel rukkoljon elő.

Most viszont szerencsére történt egy ilyen eset hazánkban: a 2015-ben feloszlott HS7 basszusgitárosa, Németh Róbert – miközben 2013 óta a Pegazusok Nem Léteznek aktív tagja – még magát is meglepve idén tavasszal elkezdett dalokat írni, amik annyira jók lettek, hogy stúdiófelvételt és nagylemezt érdemeltek. A Nincsen mozgás az eseményhorizonton című bemutatkozó albumot a Gold Record kiadó jelenteti meg.Lehet ihletnek nevezni, lehet ajándéknak, de a művészetben a látszólag semmiből jövő jó dolgok mindig azt jelentik, hogy könnyeden, majdhogynem készen és boldogan érkezik, születik a tiszta, sallangoktól mentes alkotás. Igaz ez Németh Róbert első nagylemezére is, aminek elindításához elég volt egy sornyi jó szöveg a zenész kisfiától. „Egészen biztos, hogy rémesen nyálas, meg modoros lenne azt mondani, hogy ez a lemez ajándék, sőt, talán nem is lenne pontos ez a szó arra, ami történt, úgyhogy nem is mondom ezt – inkább az mondom, hogy a semmiből jött és itt van. Oké, nem pont a semmiből: olyan 18-20 éves korom körül írtam dalokat – szerencsére nem maradt nyomuk –, aztán még a HS7 elején is; van belőlük kettő a zenekar első lemezén, aztán később egy-egy versszaknyi szöveg, vagy egy-egy sor erejéig előjött ez a szenzibilitás, de semmi több. Amikor vége lett a Hevenynek, akkor sem terveztem, hogy saját lemezt csinálok majd, úgy tűnt a Pegazusok Nem Léteznek-tagságom bőven kielégíti a zenei ambícióimat. Fel sem merült semmi ilyesmi. Aztán idén tavasszal egyszer csak, egyik éjszaka írtam egy dalt a kisfiam egy jó mondata nyomán, ez lett a Meteor – gondoltam, mi lenne, ha felvenném. Aztán egyszer csak rám dőlt a többi dalt.”

Amikor átszakad a gát és már tarthatatlan a korábbi állapot. Jelen esetben az, hogy az éveken át – talán – tudat alatt lappangó akkordmenetek, dallamok, szövegfoszlányok ne kezdjenek el szép sorban összeállni. Az első szerzemény után gyorsan érkezett a következő, majd a még újabbak: „Gyakorlatilag majdhogynem azt történt, hogy ahányszor felvettem a gitárt, abból egy dal lett. Nagyon fura volt. Annyi tudatosság volt csak, illetve lett menet közben a dologban, hogy amikor elkészült egy dal, próbáltambelehallani, hogy hogyan szóljon, hogy kivel kellene együttműködni. Mondjuk ez is elég intuitív módon ment. Hát, elég sok mindenki szerepel a lemezen, vannak igen érdekes kollaborációk, de a nagy részét Lázár Dodival és Jappánnal vettem fel. Még mindig értetlenül, egyben mosolyogva állok az előtt, hogy ez a lemez elkészült.”

hs7_album

A zenélés mellett zenei újságíróként is ismert Németh Róbert a Nincsen mozgás az eseményhorizonton tizenkét felvételével (ezek közül az egyik egy reprise, egy másik pedig egy Balaton-szám feldolgozása) olyan dalszerző-előadó albumot hozott létre, ami ritka a magyar pop világában. Egyrészt tiszteleg hazai hősei, a Cseh-Bereményi dalszerzőpáros, Víg Mihály és úgy általában is a Trabant/Balaton-dalok előtt, másrészt olyan zenei hangulatokat jár körbe, amik szintén annyira hiányoznak a hazai palettáról: a lofis esztrád kamarapoptól a míves nagyzenekari hangszerelésen, a dreampopon és a folkos elágazáson át a csilingelős akusztikpopig terjed a skála. Ráadásul harmadrészt csupa remek előadó (a hatvanas évekből a Velvet Underground és a Beach Boys, a filmzenék felől John Barry, a kilencvenesekből a kevésbé harsány Beck, aztán twee-s Belle And Sebastian, a kamarapopos The High Llamas, az akusztikpopos Kings Of Convenience és Damon Albarn – főleg legutóbbi szólólemezének) ihletése hallatszik ki a közéleti megfigyelésekről és az élet apró örömeiről szóló dalokból, amelyek egy közvetlen és nagyon szép lemezzé állnak össze – és amik a szerző tervei szerint hamarosan élőben is megszólalnak majd.

A lemez október 17-től elérhető a digitális zenefelületeken, a CD megjelenése október végére várható.

Címkék: album, HS7

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 11. 08:19, csütörtök | Bulvár

BRFK: filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés Budapesten

Filmforgatás miatt hallatszott lövöldözés csütörtökre virradó éjjel Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.

2024. Április 10. 07:32, szerda | Bulvár

Jövő vasárnapig lehet jelentkezni a Nemzeti Kibervédelmi Intézet hackerversenyére

Április 21-én éjfélig lehet jelentkezni a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének hackerversenyére.

2024. Április 09. 07:40, kedd | Bulvár

Parancsnoki elismerésben részesültek a szombati, bosznia-hercegovinai mentésben résztvevő magyar katonák

Elismerő parancsnoki érmeket adott át Sticz László vezérőrnagy, az EUFOR Althea parancsnoka a szombati életmentő akcióban résztvevő katonáknak és a civil repülésirányítónak a Szarajevó melletti Butmir táborban

2024. Április 05. 09:32, péntek | Bulvár

Szlovákiában betiltják a mobiltelefonok használatát az általános iskolák alsó tagozatán

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára