Március 9., 16.00 óra
Március 24., 11.00 óra
Akármilyen hihetetlen, a csecsemők, a három éves kor alatti aprócska gyerekek is fogékonyak a színházi előadásra. Persze, nem akármilyenre, hanem kifejezetten nekik készülő játékokra.
Tudós csoportok: pszichológusok, pedagógusok és művészek hosszú évek óta tartó vizsgálatai alapján ismert, hogy a művészi élmények már a méhen belüli életben is befolyásolják a fejlődést. A kínai császárnékról mesélték, hogy amikor állapotosak lettek, csak szép dolgokat volt szabad nézniük, hallgatniuk és szagolniuk, hogy a magzat is szép és kiegyensúlyozott legyen.
Kínában már akkor tudták, amit a mai pszichológia tanít, hogy életünk első kilenc hónapja – még az anyaméhben – és az azt követő három év egész életünkre kihat. Irányt szab személyiségünknek, kreativitásunknak, lelki egészségünknek, egyszóval mindennek, ami bennünk később igazán fontos lesz.
Ezt felismerve csatlakozik a győri Vaskakas Bábszínház a norvég szakemberek által kilenc éve elindított „Művészet a legkisebbeknek” elnevezésű programhoz a 2007/2008-as évadban bemutatott Szivárványhinta című előadás után az ICURKA-PICURKA című produkciójával.
A két 20-20 perces részből álló előadás első felében egy cicuska, egy egérke, egy halacska és egy kutyuska kapcsolatát kísérhetik végig a gyerekek.
A kedves kis állatok közös játékai; bújócska, fogócska, kukucska-játék a barátság egy-egy pillanatát villantják fel. Közismert mondókák, gyerekdalok, kiszámolók, dúdolók és dünnyögők a játék építőkövei, melyeket az anyukák, apukák, nagymamák haza is vihetnek, hogy otthon folytatódhasson a közös játék.
Az esztétikai élmény, annak közös megélése, otthoni felidézése, s újraélése a csecsemő-szülő kapcsolat erősítésén, elmélyítésén túl, új tapasztalatokkal, ismeretekkel gazdagítja a kisgyermeket. Hatékonyabban, mint bármikor későbbi élete során. A művészet ebben az életkorban segíthet talán a legtöbbet.
Az előadásokra jegyek korlátozott számban kaphatók, ezért kérjük a kedves szülőket, részvételi szándékukat lehetőség szerint jelezzék az alábbi elérhetőségeinken:
A Vaskakas Bábszínház szervezésének telefonszáma: 96/512-690; 96/512-698; 20/6615217
Jegyrendelés e-mailben: jegyrendeles@vaskakas.hu































