Mint nehézsúlyú, notórius költözködő túl a huszadik költözésen, ebből két kontinens hat városának húsz lakásába való hurcolkodáson, nem sokat tudnék mesélni a költözködés örömeiről. Annál többet viszont a nyűgéről.

Beleestem korábban én is abba a hibába, hogy úgy gondoltam, családon belül, baráti izomerővel remekül elboldogulok, nem érdemes fizetni profi költöztetésért rakodással. Mit nekem lecipelni a mosógépet a harmadikról lift nélkül egy barátnő segítségével? Vagy a mániákusan gyűjtött könyveimet a hátamra kapni egy negyven kilós dobozban? Aztán, mikor a hatodik alkalommal emeltem meg magam és az aranyértől nem láttam egy hétig, rájöttem, hogy a költöztetés rakodással a nehézfiúk műfaja, nem a nőké. Álljon itt három húsbavágó érv, mind való életből és tapasztalatból, hogy miért fordulj inkább profikhoz.

Törik

Nem a műkörmömre gondolok, az nem is volt. Annál inkább az üveg étkészletemre, amit még drága nagymamám vett hatalmas áldozatok árán, hogy nekem legyen miből ennem a levest, ha majd egyszer kirepülök abból a bizonyos fészekből. A csomagolás még rendben volt, hiszen papírral begöngyölni még nekem is megy, viszont a legnagyobb óvatosság mellett is eljött az a pillanat, mikor a magasföldszinti lakásból a kölcsön kombi csomagtartója felé tartva elengedett a kartondoboz alja. Ha másképp fogom meg, talán még ma is abból a tányérból enném a levest, aminek a receptjét a mama adta. Így viszont elbúcsúztam egy olyan pótolhatatlan emléktől, ami hiányozni fog, amíg élek. Szakszerű költöztetést végző emberek tudták volna hogyan fogják a dobozt.

Árt az egészségének

Erről csak érintőlegesen, mivel a megemelés és aranyér gyönyöreit már soroltam korábban. A bútorok cipelése és a mosógép lehurcolása az emeletről egy átlag ember fizikumának nem tesz jót, legyen az nő, vagy férfi. Meg lehet csinálni, de utána hetekig tart a lábadozás, ha egyáltalán teljesen sikerül. Egyszerűen nem éri meg.
Kép: A valóságban sajnos soha nem mosolygós egy bútor összeszerelése, ha nem vagy profi.

Nem értek hozzá

Amennyire büszke vagyok rá, hogy megcsinálok mindent, mint amolyan szittya menyecske, aki nem ijed meg a villanykörte kicserélésétől vagy a hidegburkolási feladatoktól, ki kell mondanom, hogy a bútorszerelés nem az én műfajom. Napokat el tudok szórakozni az IKEA kredenc összeszerelésével, míg meg nem unom és hívok egy olyan embert, aki ezt csinálja napi 8-10 órában. Akkor rájövök, hogy ugyan kifizetem az árát, de az alatt az idő alatt, amit ezzel elpazaroltam, háromszor annyit kereshettem volna. Persze nem kredenc szereléssel.

Adjuk meg a császárnak, ami a császáré – és hívjunk profikat a költöztetéshez.