Városlista
2019. december 12, csütörtök - Gabriella

Hírek

2019. Augusztus 14. 14:29, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án

Augusztus 20. - Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án

Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven három napos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén -

-mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán elmondta, azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik, amely nem csak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és identitását is védi.
A programokkal kapcsolatban az államtitkár közölte, a rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek.
Augusztus 20-án, a katonai és állami hagyományoknak megfelelően, reggel zászlófelvonással és 130 katona tisztté avatásával kezdődik a nap, ezen beszédet mond Áder János köztársasági elnök mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is. Ezt a Magyar Honvédség légi- és vízi bemutatója követi, amelyen a haderő új beszerzésű eszközei is bemutatkoznak - ismertette az államtitkár.
Napközben a rakparton folytatódnak a rendezvények, a tűzijáték este 9 órakor kezdődik. Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán jelezte: a fellövési helyszíneket a tavalyihoz képest délebbre helyezték.

Ezek érdekelhetnek még

2019. December 12. 14:03, csütörtök | Belföld

Mérséklődnek a társadalmi különbségek Magyarországon

Mérséklődnek a társadalmi különbségek Magyarországon, a szegénység folyamatosan csökken, és Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján tovább nőtt az életszínvonal

2019. December 12. 13:11, csütörtök | Belföld

Magyar származású színésznő is szerepel A Gyűrűk Ura-sorozatváltozatában

A magyaros nevű Ema Horvath is csatlakozott A Gyűrűk Ura sorozatváltozatához.

2019. December 12. 11:04, csütörtök | Belföld

Egyre több a tananyag és az elvárás az egyetemeken – Tényleg túl vannak tehelve az egyetemisták?

Múlt héten megrázó hírről számolt be a magyar sajtó, amikor kiderült, hogy öngyilkos lett egy diák az Óbudai Egyetemen.

2019. December 12. 09:58, csütörtök | Belföld

Nőtt a szálláshelyek forgalma

Októberben a külföldi vendégek száma 9,2, százalékkal, a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 10,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.