Hírek
2013. Május 07. 11:25, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Húsz év fegyház az erőszakoskodó tatabányai gyilkosnak
Jogerősen húsz esztendei fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Győri Ítélőtábla azt a tatabányai férfit, aki másfél éve fojtogatta, megerőszakolta, majd torkára taposva megölte szomszédasszonyát.
Kovács Tamás tanácsa ezzel helybenhagyta a Tatabányai Törvényszék tavaly nyári ítéletét, nem adva helyt a védelem azon kérésének, hogy vegye figyelembe Tárkáni József fiatal korát, büntetlen előéletét, tényfeltáró beismerését.
Ez utóbbi kapcsán azt fejtette ki a bíró: a beismerő vallomás enyhítést nem tesz lehetővé, azt azonban igen, hogy ne súlyosbítsák az ítéletet. Ha a férfi mindvégig tagadott volna, akkor azt kellett volna mérlegelniük, hogy két évtized után visszaengedhető-e a társadalomba vagy életfogytiglant szabjanak ki rá.
Kovács Tamás megemlítette: azt is figyelembe vették a döntéskor, hogy tette elkövetésekor a vádlott alig hat és fél hónappal volt túl azon az életkoron (20 év), amelytől akár már életfogytiglani börtönre is lehet ítélni.
A bíróság elutasította azt az ügyészi indítványt is, amely oly módon kérte súlyosbítani életfogytiglanra az ítéletet, hogy a férfi legkorábban harminc év múlva kerülhessen feltételesen szabadlábra. A vádhatóság képviselője ezt a felvetést azzal indokolta, hogy a férfi - aki ittassága ellenére mindvégig tudatában volt annak, mit tesz - erőszakot tett a fojtogatás hatására elájult nőn, majd olyan erővel taposott a torkára, hogy öt helyen törött el áldozatának gégeporca.
"Inkább a villamosszék, mint a börtön" - mondta az őt a rács mögött ért atrocitásokra is utalva az utolsó szó jogán Tárkáni József, azt hangoztatva, megbánta, amit tett, és maga sem tudja, hogyan történhetett meg mindez.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek
Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton
Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.
2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek
Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek
Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.
2026. Május 30. 16:00, szombat | Kék hírek
KR NNI: hűtlen kezelés és pénzmosás ügyében két szálon folyik vizsgálat az MNB-ügyben
2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek
BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét
Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten
