Városlista
2026. szeptember 7, hétfő - Regina

Hírek

2026. Augusztus 31. 07:08, hétfő | Helyi

Idén 19 győri iskolában volt felújítás, karbantartás

Idén 19 győri iskolában volt felújítás, karbantartás

Bár az iskolák irányítása és a felújítása is állami feladat, felelősséget érzünk iskoláink állapotáért.

A fennálló helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy 2026-ban 39 pályázat érkezett be az iskoláktól közel 123 millió forint értékben, és ebből 19 intézmény pályázatát tudta támogatni Győr városa: olvasható Tóth Péter bejegyzésében.

A szöveg így folytatódik:

2025-ben 27 győri iskola végezhetett állagmegóvási és karbantartói munkálatokat, miután a Tiszta Szívvel a Városért frakció kezdeményezésére a győri költségvetésben először nyílt erre lehetőség, ellentétben a Fidesz frakció javaslatával, hogy csak egy magániskola kapjon 150 millió forintot.

Célunk, hogy a következő években még több felújítást eszközölhessünk és további támogatásokat nyújthassunk a városban lévő, állami fenntartású iskolák számára is. Ezt abban az esetben tudjuk megvalósítani, ha a város bevételeit nem kell a központi kötségvetésbe beutalnunk. Idén például 13,1 milliárd forinttal gazdagítottuk az államot az iskolák helyett. Reméljük mihamarabb lesz változás ebben az ügyben is.

A támogatásban részesült iskolákat kezdeményezésünket követően a győri tankerület és a győri szakképzési centrum is támogatta anyagilag.

(Fotó, forrás: Facebook/Tóth Péter)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Szeptember 06. 08:23, vasárnap | Helyi

102 ezer forintos adóvisszatérítésről szóló SMS-ekkel támadnak az ál-navos csalók

A napokban elterjedt újabb típusú adathalász sms-ekre hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

2026. Szeptember 06. 08:06, vasárnap | Helyi

Huszonkét rezidens érkezett a Petzbe

Minden év őszén frissen végzett orvosok, rezidensek érkeznek a Petz-kórházba.

2026. Szeptember 06. 07:08, vasárnap | Helyi

Elkezdődött a 400. tanév a győri bencés gimnáziumban

Különleges jubileumhoz érkezett a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium: az 1626-ban alapított intézmény vasárnap ünnepélyesen megnyitotta 400. tanévét, az ünnepség miatt megtelt a Széchenyi tér.

2026. Szeptember 05. 08:30, szombat | Helyi

Családi nap miatt zárva lesznek a hulladékudvarok

A dolgozói számára tart családi napot a GYHG, emiatt a hulladéudvarok is zárva lesznek most vasárnap.