Hírek
2026. Augusztus 30. 08:30, vasárnap | Helyi
Jön a negyedik Győr Rally
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg a Győr Rallyt szeptember 11–12-én, amelynek névadó partnere és stratégiai támogatója a Széchenyi István Egyetem.
A verseny igazi különlegessége ezúttal is a látványos belvárosi szakasz lesz, amelyet minden évben sok ezer szurkoló követ a helyszínen.
A hazai ralisorozat győri állomása különleges atmoszférájával és évről évre tömegeket vonzó futamaival nagy népszerűségnek örvend az autósport szerelmeseinek körében. Az idei, szeptember 11–12-én sorra kerülő rendezvény az Uni Győr Rally nevet viseli, ami a Széchenyi István Egyetem eddigieknél is jelentősebb szerepvállalását jelzi. A szervezők célja, hogy a résztvevőket és a szurkolókat egyaránt magas színvonalú, biztonságos és élményekben gazdag hétvége várja.
A Széchenyi István Egyetem kiemelt szerepvállalásával szeptember 11–12. között rendezik a 4. Uni Győr Rallyt.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke, Szujó Zoltán kérdésünkre úgy fogalmazott: öröm látni, hogy ez a rangos verseny újra otthonra lelt a városban, ami nemcsak a szervezők kitartó munkájának, hanem a fantasztikus győri és környékbeli szurkolóknak is köszönhető.
„Közel négy évvel ezelőtt az autósport kultúrájának újjáépítését tűztem a zászlómra. Meggyőződésem, hogy ennek egyik legfontosabb eleme az egyetemi és műszaki felsőoktatási háttér, hiszen a jövő autósportját magasan képzett szakemberek építik. Ezért a szövetség kötelékében is örömmel látjuk a műszaki felsőoktatásban tanuló fiatalokat. Az MNASZ olyan szakmai lehetőségeket kínálhat számukra, amelyek utat nyithatnak a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és általa felügyelt nemzetközi bajnokságok műszaki területei, valamint akár az FIA University programjai felé is” – fejtette ki. Hozzátette, a jelenlegi gazdasági környezet az autósportot is komoly kihívások elé állítja, ezért különösen fontos azok munkája, akik hozzájárulnak a több évtizedes hagyományokkal rendelkező szakág további fejlődéséhez.
A Széchenyi István Egyetem YouTube-csatornáján megtekinthető az eseményt beharangozó videó, amelyben Czézinger Kristóf főszervező, az Uni-Motorsport Kft. ügyvezetője úgy fogalmaz: „Bízunk benne, hogy sok versenyző nevez a rendezvényre, és az idén is rengetegen látogatnak ki a belvárosi és a külső gyorsasági szakaszokra.”
A teljes cikk itt olvasható.
(Forrás: Széchenyi István Egyetem)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 11. 08:24, péntek | Helyi
Női kézilabda NB I – Az újonc MTK otthonában nyert a címvédő Győr
Sarah Bouktit kilenc, Tjasa Stanko nyolc találattal vette ki részét a vendégsikerből, a fővárosiaknál a szlovák válogatott Lancz Barbora is nyolcszor volt eredményes.
2026. Szeptember 11. 08:06, péntek | Helyi
30. félévben indult el a Kamara a vállalkozásokért tárgy
Idén is nagy volt az érdeklődés a Kamara a vállalkozásért elnevezésű tantárgy iránt, az 50 fős kurzus alig 10 perc alatt telt meg.
2026. Szeptember 11. 07:08, péntek | Helyi
Hosszú hetek óta ugyanazt látjuk: egyre több helyen
Ipari mennyiségben öntik ki a szemetet az utcára Újváros észak-nyugati részén. A zugszeméthegyekről Szeles Szabolcs önkormányzati képviselő tett közzé figyelemfelhívó posztot.
2026. Szeptember 10. 08:23, csütörtök | Helyi
Két napon át a motorsporté lesz a főszerep Győrben és környékén – mutatjuk a lezárásokat
Szeptember 11–12-én negyedik alkalommal rendezik meg az UNI Győr Rallyt, amely a hazai ralibajnokság egyik kiemelt állomása lesz.
