Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2012. November 13. 06:00, kedd | Külföld
Forrás: MTI

Kína inkább kerülné Európát

Kína inkább kerülné Európát

Őrségváltás lesz a kínai központi vezetésben.

Az új politikai szereplők egy átlag európai vagy éppen amerikai számára nagy valószínűséggel tökéletesen ismeretlenek lesznek, mégsem árt figyelemmel kísérni az ottani változásokat. Már csak azért is, mert Kína továbbra is óriási külkereskedelmi többletet produkál, kezd ismét magára találni, és ami a Nyugat számára a nagyobb baj, egyre inkább Ázsiába összpontosítja a befektetéseit.

A Kínai Állami Vagyonalap elnök-vezérigazgatója, egy bizonyos Lou Csi-vej úr nem kevesebb, mint 482 milliárd dollár fölött rendelkezik. A kínai pénzügyek egyik fő felelőse hétvégén úgy nyilatkozott, hogy Kína profitálni akar Ázsia gyors gazdasági növekedéséből, miközben az európai adósságválság óvatosságra inti a nyugati pénzkihelyezéssel szemben. Nem feltétlenül az adósság-visszafizetési kockázatokra hívta fel a figyelmet Európával kapcsolatban, hanem például arra, hogy növekszik a piacvédelem mind a kereskedelemben, mind a beruházásoknál egyes nyugati országokban.

Sérelmezte azt is, hogy más pénzügyi befektetőkhöz képest a kínaiakat szigorúbban vizsgálják a nemzetbiztonságra hivatkozva. Az Európai Uniót is vegyesen ítélik meg a kínaiak. Míg Nagy-Britanniát 'nyitottnak' nevezte a Kínai Alap vezetője, addig 'kerülendőnek nevezte azokat az országokat, ahol nem látják őket szívesen'. A további adósságkezelés szempontjából nem túlságosan biztató az a kínai mondat, miszerint az európai bankszektor és az európai periféria államadóssága 'ki van zárva' az érdeklődési körből.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán rendőrség: Németországban találtak meg 161, Oroszország által elhurcolt ukrán gyermeket

Az ukrán rendfenntartóknak német kollégáikkal együttműködve sikerült azonosítaniuk 161 ukrán gyermeket Németországban, akiket Oroszország hurcolt el otthonukból - közölte az ukrán országos rendőrség szerdán Facebook-oldalán.

2024. Április 17. 13:40, szerda | Külföld

Ukrajnai háború - Az ukrán elnök aláírta a mozgósításról szóló új törvényt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta kedden a mozgósítás, a katonai nyilvántartásba vétel és a katonai szolgálattal kapcsolatos egyes rendelkezések javításáról szóló törvényt

2024. Április 17. 13:39, szerda | Külföld

Mateusz Morawieczki: a migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni

A migrációs paktum lehet az a dinamit, amely Európa közepén fog fel robbanni, és ezért is olyan veszélyes - mondta Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök kedden Brüsszelben.

2024. Április 15. 06:00, hétfő | Külföld

Kisebb földrengés volt Ausztriában

Kisebb földrengés volt vasárnap Ausztriában, a magyar határhoz közel eső térségben.