Hírek
2013. Február 18. 18:31, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Hallgatói tiltakozás - Elindultak az egyetemfoglalók a Múzeum körúton
Elindult az egyetemfoglaló mozgalom menete hétfőn Budapesten, a Múzeum körúton. A tüntetők a "Szabad ország, szabad egyetem", "Nem hagyjuk!" mondatokat skandálják.
A helyszínen tartózkodó rendfenntartó erők úgy tájékozatták az MTI-t, hogy mintegy 150-en vannak a megmozduláson. A vonulás a tervek szerint az Erzsébet híd felé tart, amelyen majd átsétálnak az egyetemisták.
Az indulás előtt Mészáros Ákos, az egyetemfoglaló mozgalom tagja azt mondta: azért élnek a polgári engedetlenség eszközével, mert a Hallgatói Hálózat (HaHa) által tavaly decemberben megfogalmazott hatpontos követeléseit nem teljesítette a kormányzat. Beszédében utalt arra, hogy a kancellária intézményét alaptörvénybe iktathatja március elején az Országgyűlés, amivel nem értenek egyet, ahogy azzal sem, hogy ugyanezt tegyék a hallgatói szerződéssel. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor rámutatott: hazájukban szeretnének munkát vállalni.
Megemlítette, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda néhány tagja az indulás előtt megjelent rendezvényükön azzal a céllal, hogy tanúként hallgassanak ki diákokat.
Hájas Tamás Balázs, a Középiskolai Hálózat tagja arról beszélt, hogy a kormányzat negyedszerre írja át az alaptörvényt.
A HaHa decemberben hatpontos petícióban követelte a keretszámok "legalább a 2011-es szintre" való visszaállítását, a felsőoktatásból történt forráskivonás megszüntetését és az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződések eltörlését, a köz- és felsőoktatás átfogó reformját, valamint azt, hogy ez utóbbi biztosítsa a szegényebb családok gyermekeinek bejutását a felsőoktatási intézményekbe.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
