Hírek
2013. Május 24. 13:41, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Internetes csalót fogtak el a tatai rendőrök
Elfogtak a tatai rendőrök egy tolnai férfit, aki az interneten árucikkek eladásának meghirdetésével csalt ki pénzt emberektől. A gyanúsított az őrizetbe vétele után több mint százra becsülte a sértettek számát.
A közlemény szerint a rendőrségi eljárást egy tatai asszony feljelentése nyomán indították. A nő 45 ezer forintot utalt át egy bankszámlára, miután egy aukciós portálon számítógépet vásárolt, de a gépet sohasem kapta meg.
A nyomok a 26 éves Sz. Imréhez vezettek, akit csütörtökön vett őrizetbe a Tatai Rendőrkapitányság. A gyanúsított a kihallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, három számlán fogadta a meghirdetett, de a birtokában nem lévő eszközök eladásából származó összegeket. A férfi maga sem tudta megmondani, hány embertől csalt ki pénzt, 100 és 120 közöttire becsülte a sértettek számát. Az általa okozott kár milliós nagyságrendű.
A rendőrség Sz. Imre ellen üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
