Hírek
2013. Május 26. 06:49, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Nehezen ismerik fel az egészségtelenebb élelmiszereket a magyarok
A magyaroknak csak 33 százaléka tudta eldönteni a zsír-, cukor- vagy sótartalom alapján, hogy melyik termék egészségesebb, ezzel a hazai válaszadók a legrosszabban teljesítők között szerepeltek.
A vizsgálatból kiderült, hogy sokat javít a helyzeten, ha színkódos jelölés van a termékek címkéin, így már a hazai fogyasztók 91 százaléka ki tudta választani az egészségesebb élelmiszereket.A kilenc országra kiterjedő felmérés során a résztvevőknek a saját országukban közismert termékek fotóit mutatták színkódos, illetve egyszerű táblázatos jelöléssel. A fogyasztóknak ez alapján meg kellett mondaniuk, hogy az adott élelmiszer alacsony, közepes vagy magas zsírtartalmú-e, több termék esetén pedig melyik az egészségesebb.
Az MTI-hez eljuttatott összefoglaló szerint egyértelmű jelölés hiányában átlagosan a válaszadók 42 százaléka tudta megítélni, hogy az adott termék mennyi zsírt, cukrot vagy sót tartalmaz. A magyar fogyasztók a 33 százalékos jó válasszal jelentősen elmaradtak például a kanadaiak vagy az angolok mögött, akik 60, illetve 50 százalékban ki tudták választani az egészségesebb élelmiszereket.
A színkódos (piros, sárga, zöld) jelölés nagyon sokat segített, a jó válaszok aránya így átlagosan 90 százalékra nőtt, a magyarok pedig a 91 százalékos eredménnyel kissé meg is haladták az átlagot.A felmérés célja az volt, hogy rámutasson, milyen kihívásokkal kell szembesülniük a vásárlóknak nap mint nap, ha egészségesen akarnak étkezni.
A Consumers International és tagszervezetei, közöttük a Tudatos Vásárlók Egyesülete arra kérik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagállamait, hogy ratifikálják és valósítsák meg a WHO globális akciótervét a nem fertőző betegségek megelőzéséről. Hajtsák végre a táplálkozással kapcsolatos ajánlásokat, és tegyenek további lépéseket annak érdekében, hogy megkönnyítsék a fogyasztók átállását az egészségesebb táplálkozásra - áll az egyesület közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
