Hírek
2012. Május 19. 16:00, szombat |
Helyi
Forrás: MTI/Győr24
Szlovákul tanulnak a szigetközi vendéglátósok
A változó igényekre válaszolva szlovák nyelvtanfolyamot szervez tagjai számára a Szigetköz Turizmusáért Egyesület.
A nyolcvan órás, alapvető nyelvismeretet kínáló kurzus egy pályázatcsomag egyik elemeként valósul meg, egy e-marketing oktatással összekötve. A szervezők arra számítanak, hogy a képzés révén legalább 20-30 szállodás, vendéglős tanulhatja meg a szomszédos ország nyelvének alapjait.
Horváth Balázs, a mosonmagyaróvári Tourinform-iroda vezetője elmondta: hosszabb ideje azt tapasztalják, hogy csökken a korábban szép számmal érkező németajkú vendégek aránya a városban.
Ennek egyik oka, hogy a felnövekvő nemzedékek gondolkodásában "Magyarország már nem a találkozások országa", azaz a kelet- és nyugatnémet rokonok közös nyaralásának a helye – jegyezte meg.
Hozzátette: ugyanakkor – különösen magas euró-árfolyam – idején erősen megugrott a Szlovákiából érkező vendégek aránya, akárcsak a cseheké; mindkét nemzet tagjai elsősorban a fürdőturizmus iránt érdeklődnek.
Tapasztalataik szerint az irodájukhoz fordulók egyharmada magyarországi, ugyanekkora a németajkú vendégeké és a Csehországból, illetve Szlovákiából érkezőké.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
