Miután egy hete csapatunk Győrött a bajnoki aranycsata első felvonásán legyőzte (37-33) az FTC-Rail Cargo Hungaria együttesét, tegnap a Népligetben következhetett a BL-ezüstérmes és a KEK-győztes közötti visszavágó.
Pénteken ünnepli az 1982-es Verebes-féle aranycsapat első bajnoki címének 30. évfordulóját.
Február elején emlékezetesen hideg volt, 12 napon keresztül a napi középhőmérséklet -7 fok alatt maradt. A márciusban ugyanakkor az átlagosnál jóval magasabb, 8,4 fokos átlaghőmérsékletet regisztráltak.
Megkezdődött az átképzés a Gy-M-S Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, az Audi Akademie Hungaria, a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskola valamint az Audi Hungaria közös projektje keretében.
Márciusban az agrártermékek termelőiár-szintje 4,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Peking csendesen arra ösztökéli Phenjant, hogy mondjon le harmadik atomkísérletéről – közölte két forrás, amely ismeri a zárt ajtók mögötti kétoldalú tárgyalások tartalmát, de még nem derült ki, hogy reagál erre Phenjan
Nem hozott átütő fordulatot a keddi Merkel-Hollande találkozó. Bár Angela Merkel német kancellár szerint kisebb a kettejük közötti különbség, mint ahogy a sajtó tálalja...
A szklerózis multiplexben (MS) szenvedő emberek régóta mondják, hogy a marihuána használata segít enyhíteni izomfájdalmakat és a görcsöket.
Ezen az oldalon megnézheti az aktuális orvosi, állatorvosi, fogorvosi, gyógyszertári ügyeleteket a városban.
TovábbEzen az oldalon tagjaink, illetve a velünk kapcsolatban álló szakértők ajánlják fel Önnek segítségüket.
TovábbOlvasd el most a legfrissebb heti horoszkópunkat! Tudd meg Te is milyen meglepetéseket tartogat számodra ez a hét!
Tovább