Hírek
2012. Május 19. 14:00, szombat |
Helyi
Forrás: Győr24
Barátin táboroznak a tini tűzoltók
A Széchenyi téren köszöntötték pénteken azt a 44 csapatot, akik kitartó küzdelmük eredményeként ott lehetnek az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny döntőjében. A rajok holnap Győrújbaráton állnak rajthoz.
Ifjú tűzoltókkal és katasztrófavédőkkel telt meg pénteken a győri belváros, a lánglovagok az országos katasztrófavédelmi rangadó megnyitójára sorakoztak fel a Széchenyi téren. Idén 18. alkalommal rendezik meg a rangos kupát, ezúttal 44 csapat részvételével. A társaságok már túl vannak a kirendeltségek területi fordulóján, és a megyei összecsapásokon is ők teljesítettek a legsikeresebben, ez alapfeltétele volt mostani szereplésüknek. 20 megyéből, 2-2 csapat érkezett a kisalföldi megyeszékhelyre, de Nyárasd is delegált további 2 társaságot, Győr pedig mint házigazda, a kötelezőn túl, további két alakulatot is indíthatott, így a Jedlikesek és a győrújbaráti önkéntesek is rajthoz állhatnak szombaton, ahol nemcsak elméleti, de gyakorlati tudásukról is számot adnak a diákok.

A pénteki ünnepélyes megnyitón, elsőként Tóth Ferenc, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának, polgári védelmi főfelügyelője köszöntötte a megjelenteket, aki elmondta, hogy nagyon fontos, hogy ez a fiatal generáció már ilyen fiatal korban megismerkedjen a hatóságok munkájával és hivatásuk egy kis töredékét el is sajátítsák az erre a szakmára fogékony tanulók.
A köszöntőket követően trombitaszóval vonultak a csapatok a Városháza térre, hogy onnan, a tűzoltóautó felvezetésével elinduljanak Győrújbarátra, az ifjúsági táborba, mely egyben a szombati döntő helyszínéül is szolgál.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
