Hírek
2010. Február 17. 10:45, szerda |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei nkormányzat
Együttműködés a sportszerűtlen magatartás visszaszorításáért
Együttműködési megállapodást kötött a Győr-Moson-Sopron Megyei Labdarúgó Szövetség és a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség. A dokumentumot a két s
Az aláírás alkalmával elhangzott: Győr-Moson-Sopron megye területén az NB III-as, valamint a Megyei I-III. osztályba tartozó egyesületek sporttelepén egyre gyakoribb jelenség, hogy a csapatok szurkolói - úgy a hazai, mint az idegenben lejátszott mérkőzéseken - sportszerűtlen magatartást tanúsítanak, ez pedig nem egyeztethető össze a fair play szellemével.
A két szövetség ezért elhatározta, hogy a sportrendezvények zavartalan lebonyolítása, a szurkolói rendbontások megakadályozása, a mérkőzésen jelen lévő hivatalos személyek, szurkolók és más jelenlévők biztonsága védelmében a jövőben együttműködnek. Ezt a szándékot a mai napon - országosan példaértékű és egyedülálló módon - írásban is rögzítették. Megállapodtak abban, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sportpályákról kiszorítsák az erőszakot, a durva, a sportpályára nem illő megnyilvánulásokat. vente egy alkalommal, az idényzárást követően értékelik az együttműködési megállapodásban foglaltak végrehajtását.
Ezt a megállapodást az élet írta" - fogalmazott dr. Szakács Imre, aki a két szervezet vezetőjéhez csatlakozva szintén örömmel üdvözölte a kezdeményezést. Elmondta: a labdarúgó szövetség vezetői megkeresték őt, mint országgyűlési képviselőt, hogy segítségét, közreműködését kérjék abban, miszerint a közfeladatot ellátó személyek védelméről szóló jogszabály hatályát kiterjesszék a játékvezetőkre, az asszisztensekre és az ellenőrökre is. Tájékoztatott arról, hogy ebben a parlamenti ciklusban e törvénymódosítás már nem valósulhat meg, de ha a következő ciklusban újra képviselő lesz, akkor kezdeményezni fogja a jogszabály módosítását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 08:23, szerda | Helyi
Mozgás Éjszakája: itt a részletes programterv
Jöhet a sportláz, június 12-én rendezik meg a Mozgás Éjszakáját Győrben az Olimpiai Sportparkban és az Aqua Sportközpontban 18:00 és 24:00 óra között.
2026. Június 10. 08:08, szerda | Helyi
Váltófutással emlékeztek a hősökre Győrben
Stafétafutással emlékeztek meg a nemzet hőseiről Győrben.
2026. Június 10. 07:08, szerda | Helyi
Bridge-koncertek: itt a program egészen októberig
Hat évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Bridge Garden, Győr egyetlen állandó szabadtéri színpada, május és október között az ország legnépszerűbb előadói látogatnak a Mosoni-Duna partjára.
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
