Hírek
2012. Május 23. 09:30, szerda |
Helyi
Forrás: Győr24
Elkelt a Schlichter-villa
Januárban a Győr24 is beszámolt róla, hogy eladó a Vidéki Buszpályaudvar szomszédságában omladozó kísértet kastély.
A Schlichter-villát úgy tűnik sikerült értékesítenie a Győr-Szol Zrt.-nek, a vevő kilétét viszont még homály fedi.
120 éves és romokban áll – nemrégiben még erről adott hírt portálunk, az 1894-ben Schlichter Lajos által építetett ingatlan kapcsán. A helyzet persze továbbra is változatlan, annyi különbséggel, hogy a jelenlegi tulajdonos, a Győr-Szol Zrt. ma kiadott egy közleményt, miszerint értékesítették a villát. Hogy kinek és mennyiért azt egyelőre nem tudni, de korábban 300 millió forintért hirdették, az egykor szebb időket is megért romantikus épületet.

Annyi biztos, hogy a befektetőnek lesz még egyéb járulékos költsége, a kastély ugyanis elkeserítő állapotban van, rengeteg pénz szükséges a felújításához. Persze értékei is vannak a villának, hogy csak a színes, ólombetétes, Bánffay Pauly Erik freskójával díszített mennyezetet, vagy a faberakásokat említsük.

Csütörtökön minden kiderül, hiszen a vagyongazdálkodó sajtótájékoztatón jelenti be az új tulajdonos személyét. Természetesen a Győr24 is tudósít az eseményről.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 08:19, szombat | Helyi
Távozott a bajnok ETO FC Győr sportigazgatója
Borbély Balázs vezetőedző után Steven Vanharen sportigazgató is távozott a bajnoki címvédő ETO FC Győr labdarúgócsapatától.
2026. Június 13. 08:07, szombat | Helyi
Újra triatlon Győrben – nevezési csúccsal és országos bajnoki címekkel zárult a III. KisTri Triatlon Fesztivál
Harmadik alkalommal rendezte meg sikeresen a KisTri Team Sportegyesület a KisTri Triatlon Fesztivált Ikrényben, amely mára egyértelműen bizonyítja: újra van triatlon Győrben és a térségben.
2026. Június 13. 07:09, szombat | Helyi
Medencefeltöltés okosan – ezt tanácsolja a Pannon Víz
Lehetőleg ne egyszerre töltsük fel a medencénket, az automata öntözőt pedig állítsuk lehetőleg éjszakai üzemre! – tanácsolja a Vízmű.
2026. Június 12. 08:21, péntek | Helyi
A győri úszóklub szerezte a legtöbb pontot az OB-n
A pontverseny rendkívül kiélezett küzdelmet hozott, a győriek végül hajszálnyi különbséggel előzték meg a Ferencvárosi Torna Club csapatát, ezzel megszerezve az országos bajnoki címet a klubok versenyében.
