Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2019. Július 15. 08:25, hétfő | Bulvár

A Drága örökösök sztárja szépségkirálynővel fotózkodott az Érdi Vágtán

A Drága örökösök sztárja szépségkirálynővel fotózkodott az Érdi Vágtán

Vasárnap rendezték meg Simonpusztán az I. Érdi Vágtát, amin többek közt Bács Péter színész-kaszkadőr is részt vett.

Petőfi Sándor halálának 170. évfordulóján rendezett I. Érdi Vágtán Oromhegyes lovasa győzött, mellette viszont Perbál és Dunakeszi lovasa is ott lesz majd októberben a Hősök terén.

Díszhuszárok kíséretében vonultak fel a legkisebbek. A kishuszárok versenyével kezdődött a Nemzeti Vágta előfutama Érden. Őket a felnőtt lovasok követték, akiknek két és fél kört kellett teljesíteniük. A kilenc induló közül három selejtezőfutam után állt össze a döntő mezőnye.

Simonpusztán nemrég átadták a Nemzeti Lovaskultúra Központot és az újonnan felépített huszár-katonai lovaglópályát. Ez magában foglal egy egyedülálló vágtapályát – ami természetes környezetben, erdőben fut át – egy közel 4000 fős lelátóval.

A nap folyamán sorra kerülő programoknak az újonnan átadott rendezvénytér ad majd helyet. A nap fénypontja az esti döntő futam volt, majd a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház a János Vitéz című lovas operettet mutatta be.

A Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület célkitűzése azonos a Nemzeti Vágta elképzeléseivel, hiszen a vágtát a magyar huszárság emlékének szentelték, emellett fő célja a nemzeti hagyományok ápolása, a kapcsolatteremtés, „hídépítés” a települések és a lakosaik között. Az egyesület és a Nemzeti Lovaskultúra Központ ugyanezeket a célokat kitűzve ápolja és segíti a magyar lovas hagyományok terjesztését, közelebb hozva az embert a lovakhoz. Társadalmi szerepvállalásuk, hogy minél több gyermekkel és felnőttel ismertessék meg a lovak szeretetét, az érzést, amelyet a lovaglás és a lóval való foglalkozás jelent.

A délután folyamán a fiatal szívtipró sokat volt látható Szick Petra volt szépségkirálynő oldalán. Bács egyébként, a “Sztár lovas ügyességi vetélkedő” egyik számában szerepelt,a magyar szépség,pedig az első sorból fotózta,illetve szorított neki. Petra,a közösségi oldalán egy közös képet is publikált.

Forrás: Szick Petra, erdmost.hu

Képek: Szick Petra, boldoguljerden.blog.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 04. 06:00, szombat | Bulvár

Kövér László az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta

Khálid bin Hilál Al-Máváli sejket, az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Országházban - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

2024. Április 30. 13:40, kedd | Bulvár

Több millió forintos arany ékszerekre is lehet licitálni a NAV oldalán

Több millió forintos arany ékszerekre is lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán.

2024. Április 25. 06:00, csütörtök | Bulvár

Elszabadult katonalovak okoztak sérüléseket és károkat Londonban

Elszabadult katonalovak okoztak személyi sérüléseket és jelentős anyagi károkat szerdán London belvárosában. Három sérült katonát és egy civilt kórházba kellett szállítani.