Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2019. Szeptember 10. 10:23, kedd | Helyi

A Széchenyi István Egyetem része lett a Szent-Györgyi Szakgimnázium

A Széchenyi István Egyetem része lett a Szent-Györgyi Szakgimnázium

Az egészségügyi szakképzést folytató szakgimnáziumok integrációját célzó kormányzati döntés részeként a győri Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakgimnázium és Szakközépiskola a Széchenyi István Egyetem szerves

Az intézmény igazgatója Pákozdi Magdolnát nyilatkozott az új helyzettel kapcsolatos várakozásaikról. „Egyetemi polgárok lettünk, a vele járó presztízzsel és felelősséggel együtt” – kapták a választ.

„Iskolánk 1959 szeptemberében nyitotta meg a kapuit, most fogjuk ünnepelni fennállásunk hatvanadik évfordulóját. A két emberöltő alatt nagyon sok változás történt. Ahogy változott a társadalom szerkezete, és amilyen kormányzati döntések érintettek bennünket, a szerint módosítottuk a szakképzésünket. Majer Lajos Vízügyi Szakközépiskolaként például nagyon sok kiváló szakembert adott intézményünk a vízügyi, környezetvédelmi szakmának. Akkoriban még a Bácsai úton volt a székhelyünk, ahol most az Audi-iskola áll. A Szent-Györgyi nevet a kilencvenes években vettük fel, és 2011-ben költöztünk a Cuha utcába. Időközben megszűnt a Petz-iskola, és tőlük vettünk át egészségügyi osztályokat. Az önkormányzat kérésére kezdtük újraindítani az egészségügyi szakképzést, és fejlesztettük az elmúlt tíz évben” – sorolja a Szent-Györgyi iskola mérföldköveit Pákozdi Magdolna.

A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett pedagógus harminckét éve van a pályán, 1995 óta dolgozik a Szent-Györgyiben, és 2008 óta vezeti az intézményt. Németet tanít, és a felnőttoktatásban részt vesz a szakmai idegennyelv oktatásában is.

A Szent-Györgyi diákjai többek között ápolóként, mentőápolóként, klinikai-laboratóriumi asszisztensekként tudnak elhelyezkedni az egészségügyben, vagy mehetnek tovább a felsőoktatásba. Nagyon széles a skála előttük. Nemcsak diplomás ápolók lehetnek, hanem védőnők, szülésznők, gyógytornászok is. Fő irányvonaluk mindenesetre az ápolóképzés, nem véletlenül, hiszen ezen a területen van a legnagyobb hiány az egészségügyben. Háromszáz diákjuk, harminc fős oktatói gárdájuk van, és sok óraadót alkalmaznak. A kórházból érkező orvosok, főnövérek hitelesen, naprakészen adják át az ismereteket.

„Kormányzati döntés eredményként integrálódtunk augusztusban önálló tagintézményként, OM-azonosítóval a Széchenyi István Egyetembe azzal a céllal, hogy a szinergiában rejlő előnyöket kihasználjuk, a közép- és felsőfokú oktatást harmonizáljuk, összehangoljuk az egészségügyi ágazatban. Mindez a nevünkben is megjelenik: Széchenyi István Egyetem Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakgimnázium és Szakiskola vagyunk augusztustól” – mondja az igazgatónő.

Mivel Győrben és vonzáskörzetében a Széchenyi-egyetem kiemelkedően magas presztízsű intézmény, Pákozdi Magdolna arra számít, hogy az integrációt követően, a beiskolázás során megerősödik a tanulói létszámuk. Ez az első, fontos lépés ahhoz, hogy a diplomás ápoló képzéshez stabil alapokat tudjanak biztosítani.

„Ezen kívül mind a tanulók, mind a tanári kar számára nagyon sok előny származik az integrációból. Az egyetem vezetősége részt vett a tanévnyitó ünnepségünkön, és rektor úr megerősítette, hogy a tanulók és iskolánk alkalmazottjai is az egyetem polgárainak számítanak mostantól, az azzal járó előnyökkel és felelősséggel. Igénybe vehetjük például az egyetemi könyvtár szolgáltatásait. Részt vehetünk egyetemi rendezvényeken, így a Kutatók Éjszakáján, ahol az egyik állomáspontként be tudjuk mutatni a képzéseinket” – hangsúlyozza az intézményvezető, külön kiemelve azt a lehetőséget, hogy az Idegen Nyelvi Oktatási Központ ingyenes nyelvvizsga előkészítő tanfolyamot indít azoknak a szent-györgyis diákoknak, akik a Széchenyi István Egyetemen szeretnének továbbtanulni. Ugyancsak fontos mérföldköveket jelenthetnek az Egészség- és Sporttudományi Karral megkezdett szakmai együttműködések.

„A cél közös: az egészségügy szakdolgozói ellátottságát javítani. Jelenleg kevesen akarják az ápoló hivatást választani, miközben a kórházak tárt karokkal fogadnák őket. Nehéz, felelősségteljes ez a hivatás, de a képzettségi szint növekedésével a fizetés is jelentős mértékben nő, és az egyetemmel közösen vonzó életpályamodellt tudunk felmutatni a diákoknak. Tanulóink iskolánkban olyan hivatástudattal, szakmai alázattal, empátiával, toleranciával, türelemmel rendelkező szakemberekké válhatnak, akik meg tudnak felelni a modern kor kihívásainak, és minden helyzetben meg tudják őrizni emberségüket. Mindazokat a készségeket erősítjük a képzés során, amelyek a segítő szakmák professzionális műveléséhez elengedhetetlenek. Az egyetemi integráció ezen a téren is új perspektívát hozhat” – vallja Pákozdi Magdolna.

Forrás: uni.sze.hu

Fotó: Májer Csaba József

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:11, hétfő | Helyi

Pannonhalmi polgármester: Szerintem nincs kapcsolat a két szoborrongálás között

Az utóbbi időben egymást érik a szoborrongálások a környéken. Közös metszet: Radnóti.

2024. Május 06. 08:16, hétfő | Helyi

Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny jelentkezési határidejét

Meghosszabbították a Virágos Magyarország verseny jelentkezési határidejét: a helyi közösségek május 20-ig pályázhatnak.

2024. Május 06. 07:14, hétfő | Helyi

Szén-monoxidot lélegzett be egy lakó a győri Eőrsy Péter utcában

Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő április 27-én délelőtt egy társasház harmadik emeleti lakásában a győri Eőrsy Péter utcában.

2024. Május 05. 09:14, vasárnap | Helyi

Figyelem! Könyvpályázat pályakezdő költőknek

A VII. kerület, Erzsébet Város Önkormányzata által kiírt pályázatra olyan magyar nyelven alkotó költők jelentkezését várják, akik még nem rendelkeznek kötettel.