Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2010. November 27. 07:55, szombat | Helyi
Forrás: Nyugathír

Az Újpest ellen kezdi a télies klímában rajtoló tavaszi idényt a gyengélkedő ETO

Az Újpest ellen kezdi a télies klímában rajtoló tavaszi idényt a gyengélkedő ETO

Vasárnap délután 17.30-tól az első tavaszi fordulóban, tiszta fehér szerelésben lép pályára a Győri ETO FC. Augusztus után most újra, a hazai pályán jóval eredményesebb Újpest FC lesz a mieink ellenfele. A lila-fehérek három hellyel

Hálójukba eddig húsz alkalommal gurult be az ellenfelek labdája, ők pedig 25-ször jártak sikerrel. Legeredményesebb játékosuk a 7 találatnál járó Rajczi Péter.

Mészöly Géza csapata a egy kaposvári döntetlennel és egy Siófok elleni vereséggel a Ligakupa „D" csoportjának sereghajtója, viszont 3-1-es előnnyel várhatja a Pápa elleni decemberi MK visszavágót.

A két együttes legutóbbi két találkozójára a Megyeri úton került sor, míg augusztus elsején nem született gól, februárban Koltai duplájáért és Aleksidze találatáért járt a három pont. A legutóbbi győri találkozó, 2009 nyarán is gól nélkül ért véget, de az ETO Parkban közel négy éve aratott utoljára sikert az újpesti gárda

Nem enyhültek Pintér Attila gondjai a vasárnapi kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített mérkőzés előtt, továbbra is eltiltottak és sérültek nehezítik a keret összeállítását. Ráadásul csapatkapitányunk, Sasa Stevanovic és Koltai Tamás is magas láz miatt kényszerült kihagyni a ma délelőtti tréninget.

A 16. forduló záró mérkőzése a 66. ETO - Újpest összecsapás lesz a magyar futballtörténelemben. A lila-fehérek kapujába győri részről legutóbb Rati Aleksidze talált be, amikor a februári tavaszi nyitány utolsó percében 16 mérettől lőtt. A részleges oldalszalag szakadásából felépült grúz csatár valószínűleg most is szerepet kap majd.

„Sérült voltam, de most már jó kondiban érzem magam. - mondja a jó hírt Aleks.

Nagyon fontos meccs előtt állunk, várom a kezdő sípszót, és persze győzelmet is várok, hiszen nyernünk kell. A legutóbbi fordulóban, a Vidi ellen jól játszott az Újpest már csak ezért is nagy szükségünk lesz a szurkolók támogatására. Hazai pályán mindent meg kell tennünk a három pont megszerzéséért, együtt, hittel és kemény játékkal sikerülni is fog!"

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 09:13, kedd | Helyi

Győr legcsodásabb nőjét keresik

A köztünk élő hétköznapi, ám kivételes személyiségeket akarják megtalálni.

2024. Május 07. 08:11, kedd | Helyi

Szenzációsak a nyúliak! – 300 méterrel hosszabb lett a palacsintakígyó, mint azt tervezték

Palacsintagilisztának tűnik már csak az eredeti cél. 410 méter hosszú palacsintát akartak tekerni eredetileg Nyúlon, de annyira belendültek, hogy meg sem álltak 740 méterig.

2024. Május 07. 07:11, kedd | Helyi

Másként érettségiztek magyarból a diákok

Magyar nyelv és irodalomból érettségiztek tegnap a diákok.

2024. Május 06. 09:11, hétfő | Helyi

Pannonhalmi polgármester: Szerintem nincs kapcsolat a két szoborrongálás között

Az utóbbi időben egymást érik a szoborrongálások a környéken. Közös metszet: Radnóti.