Hírek
2015. November 30. 09:09, hétfő |
Helyi
Forrás: mti
Borús, esős idővel indul a december
A jövő héten kezdetben szeles, borús, és inkább esős idő várható. December első napjaiban a ködös helyeken lehet hűvösebb, másutt akár 13 Celsius-fokig is melegedhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos k
Hétfőn hajnaltól az ország északi harmadán fokozatosan erősödik a szél, napközben erős, több helyen viharos széllökésekre is számítani lehet. Délutántól mérséklődik a légmozgás, emellett a nap első felében északon, északkeleten még lehet némi napsütés.
A Dunántúl nyugati-délnyugati tájait leszámítva napközben szórványosan, majd estétől egyre több helyen valószínű kisebb eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet általában 11 fok körül várható, északnyugaton és az Alpokalján 13-14 fok is lehet.
Kedden, december elsején reggel és délelőtt főként keleten, majd átmeneti szünet után estétől a Dunántúlon fordulhat elő szórványosan eső, illetve reggel északkeleten kisebb körzetekben ónos eső. Emellett megerősödik, az északi országrészben helyenként viharossá is fokozódik a szél. A minimumhőmérséklet többnyire plusz 3-8, északkeleten mínusz 1 és plusz 2 fok között valószínű. A nappali maximumok 9-14 fok között alakulnak.
Szerdán eleinte helyenként keleten lehet kisebb eső, majd ott is megszűnik a csapadék. A középső országrészben erősödhet meg a szél. A leghidegebb órákban plusz 3-8, északkeleten és délnyugaton 1-3 fok lehet. Napközben 8-13 fokig melegszik a levegő.
Csütörtökön tartósan borult, ködös, derült és napos területek egyaránt leszek. A ködös tájakon előfordulhat ködszitálás. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 2 és plusz 3, a legmagasabb hőmérséklet 7-13 fok között, a tartósan ködös helyeken 5 fok körül alakul.
Péntekre virradó éjszaka köd képződik, ami sokfelé nappal is tartósan megmarad. Helyenként ködszitálás előfordulhat. A minimumhőmérséklet mínusz 1 és plusz 4 fok között valószínű. A nappali maximumok többnyire plusz 1-6 fok között alakulnak, de ahol feloszlik a köd és kisüt a nap, ott 7-9 fok is lehet.
Szombaton és vasárnap túlnyomóan borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható szitálással, néhol kisebb esővel. Szombaton a leghidegebb órákban mínusz 1 és plusz 4, vasárnap 0 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet. Mindkét nap plusz 3-8 fokig melegszik a levegő – olvasható az előrejelzésben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
