Hírek
2016. Szeptember 24. 15:32, szombat |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Díjkitűzés: életveszélyt okozó testi sértés miatt
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 500.000,- forint nyomravezetői díjat tűzött ki egy Győrben elkövetett bűncselekmény miatt.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást 08000/260/2016. bűnügyi számon ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2016. szeptember 2-án 14 és 15 óra közötti időben, a győri Béke hídon, a Rába folyó feletti szakaszon előzetes szóváltást és dulakodást követően mellkason szúrt egy arra gyalogosan közlekedő győri férfit, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az ismeretlen elkövető a bűncselekményt követően elmenekült a helyszínről.

A nyomozás eddigi adatai alapján az ismeretlen férfi körülbelül 25-45 év körüli, 170-175 centiméter magas, sportos, izmos testalkatú. Haja rövid, sötétbarna, vagy fekete színű. A bűncselekmény napján a tettes fekete vagy sötétszürke mountain bike kerékpárral közlekedett.
Ruházata kék rövid ujjú póló és világoskék farmernadrág volt. Hátán fekete hátizsákot, feje tetején napszemüveget viselt. A dulakodás következtében arcán sérülések keletkeztek, szemöldöke valószínűleg felrepedt. Az elkövetőről a hatóság mozaikképet készített a sértett elmondása alapján:
A tettes bal felkarján az alábbi képhez hasonló nonfiguratív, vonalkás elrendezésű tetoválás volt látható:

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 500.000,- (azaz ötszázezer) forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során a hatóság rendelkezésére bocsátja. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon (9024 Győr, Szent Imre u.2-4. szám), vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 107-es illetve 112-es számon, valamint hívható a 06-96/417-329-es ügyeleti telefonszám is.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi
Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés
Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.
2026. Március 19. 08:15, csütörtök | Helyi
Határozat érkezik az autósoknak a NAV-tól
Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadó-határozatok a győri autósokhoz is.
2026. Március 19. 07:06, csütörtök | Helyi
Jó hír: csökken nálunk a koronavírus örökítőanyag koncentrációja
Országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján.
2026. Március 18. 08:27, szerda | Helyi
Kiszedték az uszadékfát a holtágról
A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége megkereste a győri önkormányzatot a Mosoni-Duna holtágon egyre nagyobb gondot okozó uszadékfa eltávolításával kapcsolatosan.
