Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2014. Február 23. 05:00, vasárnap | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Fellendülőben a multiplexek - csőd szélén az artmozik

Fellendülőben a multiplexek - csőd szélén az artmozik

Sok év csökkenés után tavaly újra nőtt a hazai mozik látogatottsága, ennek, valamint a drágább jegyeknek köszönhetően pedig az iparág is több bevételt könyvelhetett el.b

„A becslések szerint tavaly 9,9 millió fizető nézője volt a hazai filmszínházaknak, összesen mintegy 13,2 milliárd forint maradt a jegypénztáraknál” – mondta a Világgazdaságnak Feldmájer Sándor.

A Magyarországi Filmforgalmazók Egyesületének elnöke emlékeztetett: 2012-ben csak 9,4 millió néző volt, ami 11,9 milliárd forintot eredményezett. 2011-ben a multiplex mozik látogatottsága visszaesett, míg az artmozik nézőszáma némileg emelkedett. Ennek ellenére 2012-ben a kevesebb néző is több bevételhez juttatta a mozikat, hiszen 2011-ben 9,5 millióan mentek moziba, összesen pedig mintegy 11,4 milliárd forintot fizettek a jegyekért. A Magyarországi Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint 2006-ban például még 12 millió néző váltott jegyet.

Mivel a hazai mozitermek kétharmada a Cinema Cityhez tartozik, ezért a cég is rekordévet zárt tavaly Magyarországon. A hollandiai weboldalukon publikált adataik szerint 2013-ban 7,4 millió jegyet adtak el. Ebből mintegy 42 millió eurós bevétele származhatott a cégnek, hiszen 2012-ben 7 millió jegyet adtak el, amiből 41,5 millió eurós bevételt könyvelhetett el a cég. A hét közép-kelet európai országban jelen lévő moziüzemeltető második legerősebb piaca így továbbra is a magyar.

A budapesti artmozik azonban az utolsó órában vannak. Még tavaly december végén bezárt a Tabán Mozit, amely az első mozgóképszínház volt Budán. A tervek szerint a Budapest Film Zrt. üzemelteti majd a mozit, amely a szükséges felújítási munkák, valamint a szolgáltatási kör bővítése után tavasszal nyílhat meg újra. A kerületi önkormányzat pedig ötmillió forinttal támogathatja a mozi működtetését. Persze ennek ellenkezőjére is van példa. Alig másfél évvel azután, hogy digitalizálták és 3D-s vetítésekre is alkalmassá tették a hévízi mozit, már ötvenezer nézőt hozott és nyereséget termel az ország leglátogatottabb egytermes vetítőhelye.

A Magyar Nemzeti Filmalap idén még nem döntött filmgyártás támogatásáról, de forgatókönyvről már igen. Például megint pozitív elbírálásban részesült a MEGA FILM Kiadó Kft. által benyújtott Drakula lakópark című film, amit Kálomista Gábor producerként jegyez. Az ő nevéhez fűződik a Coming Out is, amely már legalább 130 ezer nézőnél tart, magyar alkotás esetében erre évek óta nem volt példa. A Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával 16 magyar filmet – 14 játékfilm és 2 dokumentumfilm – mutathatnak be 2014-ben a mozikban. Az idei költségvetési törvényben 5,1 milliárd forint szerepel a Filmalap működésére, valamint a támogatások finanszírozására.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.