Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2013. Január 11. 11:11, péntek | Helyi
Forrás: nav.hu, MTI

FRISSÍTVE! Nemzetközi nyomozócsoport csapott le a milliárdos áfacsalókra - Sajtótájékoztató

FRISSÍTVE! Nemzetközi nyomozócsoport csapott le a milliárdos áfacsalókra - Sajtótájékoztató

Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós tagállam költségvetését is megkárosította. - Délelőtt tartott sajtótájékoztatót az üggyel kapcsolatban a NAV.

Nemzetközi nyomozócsoport számolta fel azt a fémhulladék-kereskedő bűnszervezetet, amely több uniós állam költségvetését is megkárosította, az eddigi adatok szerint több mint hatmilliárd forint értékben - számoltak be az ügy magyar, szlovák és cseh nyomozószerveinek képviselői pénteki sajtótájékoztatójukon, Budapesten.

A gyanúsítottakra hétfő hajnalban csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága és a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség. Az akcióban mintegy kétszázan vettek részt, köztük a Terrorelhárítási Központ munkatársai.
Az ügynek 19 magyar állampolgárságú gyanúsítottja van, közülük 15-en előzetes letartóztatásban vannak, egy jogerős szabadságvesztését tölti, további három ember ellen pedig körözést adtak ki - ismertette Csiszár Csaba, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóság vezetője.
Csiszár Csaba elmondta azt is, hogy a hétfői akció során 19 nagy értékű autót, köztük Bentley-t, Maseratit foglaltak le összesen 230 millió forint értékben, továbbá 62 millió forintnyi készpénzt és ékszereket, a széfekből pedig 6 kilogramm aranyat.
Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese arról számolt be, hogy a győri család tagjaira épülő bűnszervezet azt játszotta ki, hogy fémhulladékot szállítottak Magyarországról szlovák és cseh végfelhasználóknak. Mivel Magyarországon már bevezették a fordított adózást, a csoport olyan tagállamot keresett a csaláshoz, ahol az unióban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett. A láncba beiktatott stróman cégek azonban nem fizették be ez után az általános forgalmi adót, így a bevétel teljes egészében az irányítóknál landolt.
Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője arról beszélt, hogy a nyomozásban részt vevő államok szerződést kötöttek egymással, amely lehetővé tette a közvetlen információáramlást és azt is, hogy összehangolt akciókat hajtsanak végre. A most eredményt elérő nyomozócsoport már a második, az első a futballban kirobbant bundabotrány miatt jött létre.
Takács Péter, Győr-Moson-Sopron megyei főügyész azt mondta: a konkrét ügyet három évvel ezelőtt kezdték el feldolgozni, miután feltűnt, hogy a társaság hirtelen vagyonosodni kezdett. Folyamatosan konzultáltak a vámhivatallal és az adóhivatal munkatársaival, akkor azt gyanították, hogy fiktív számlákkal dolgozik a család. Később kiderült, hogy úgynevezett körhintacsalást követnek el. Ennek lényege, hogy az elkövetők azt használják ki, hogy áfától és hozzáadott érték adótól mentes ezeknek a termékeknek a kereskedelme. Mint mondta, csak Szlovákiában erre a célra 20 stróman céget hoztak létre.
Tibor Gaspar, a Szlovák Rendőri Testület elnöke, országos rendőr-főkapitány szerint a szlovák költségvetést 21 millió eurós (6,2 milliárd forintos) kár érte. Összesen 555 adóköteles tranzakcióról van szó az ügyben, 112 millió euró átutalásával. A koordinált szervezet elsősorban rezet szállított négy felvásárló cégnek.
A szlovák országos rendőrfőkapitány példaértékűnek nevezte a nyomozószervek együttműködését. Azt hangsúlyozta, hogy a nyitott Európához a bűnüldöző szerveknek is igazodniuk kell.

Vladimir Kram, a cseh rendőrség Korrupcióellenes és Gazdaságvédelmi Hivatalának igazgatóhelyettese ugyancsak dicsérte a nemzetközi nyomozócsoport munkáját. Ismertetése szerint a csoport Csehországban 5 gazdasági társaságon keresztül 80 millió korona (920 millió forint) értékben követett el adócsalást, ezzel összefüggésben 8 embert fogtak el.

Korábban írtuk:

Magyar, cseh és szlovák bűnügyi szakemberek közös felderítése nyomán hétfőn hajnalban csaptak le az áfacsalókra a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága és a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség által szervezett akcióban. A pénzügyi nyomozók 14 gyanúsítottat vettek őrizetbe, luxusautókat, ingatlanokat és készpénzt foglaltak le összesen egymilliárd 42 millió forint értékben.

A három megyére kiterjedő nemzetközi akcióban több mint kétszázan vettek részt: ügyészek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói és kommandósai, rendőrök és a Terror Elhárítási Központ emberei. A munkát az EUROPOL szakértői is segítették. A győri családra épülő bűnszervezet hat irányítóját és nyolc tagját elfogták és további két személy ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A NAV történetének első nemzetközi nyomozócsoportja által felszámolt bűnszervezet az uniós áfaszabályok kijátszására alapozta a csalást. A családi érdekeltségbe tartozó cégek fémhulladékot szállítottak Magyarországról szlovák és cseh végfelhasználóknak. Mivel itthon már bevezették a fémhulladékok forgalmazásában a fordított adózást, a szervezet más tagállamot keresett a csaláshoz. A fémhulladékot olyan országokba szállították, ahol az unióban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó bevétel keletkezhetett. A vásárlók papíron az értékesítési láncba beiktatott stróman cégeknek fizettek, de mivel azok nem vallották be és nem is fizették meg az általános forgalmi adót Szlovákiában, illetve Csehországban, a bűnös haszon az irányítók zsebében landolt.

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a szlovák költségvetést forintban számolva mintegy 5 milliárd, míg a cseh költségvetést 800 millió forint kár érte. Ezt az akcióban lefoglalt vagyontárgyak értéke ellensúlyozza: 200 millió forint értékben luxusautókat, 780 millió forint értékben ingatlanokat és más vagyontárgyakat, a helyszíneken pedig 62 millió forint készpénzt foglaltak le.

A gyanúsítottak akár 16 év szabadságvesztésre is számíthatnak a bűnszervezetben elkövetett, adóbevételt különösen nagy, vagy ezt meghaladó mértékben csökkentő adócsalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Nemzetközi nyomozócsoport a több országot érintő bűncselekmények felderítésére alakul és szigorú szabályok szerint működik. A jelenlegi a második olyan nemzetközi nyomozócsoport, amelynek Magyarország is tagja. Létrejöttét a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség kezdeményezte és az Eurojust koordinálta. Magyar, szlovák valamint cseh ügyészek felügyelete mellett, a három ország nyomozó hatóságainak részvételével működik.

VIDEÓ, melyet a NAV készített az elfogás során a helyszínen!

Fotó: MTI

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 09:13, kedd | Helyi

Győr legcsodásabb nőjét keresik

A köztünk élő hétköznapi, ám kivételes személyiségeket akarják megtalálni.

2024. Május 07. 08:11, kedd | Helyi

Szenzációsak a nyúliak! – 300 méterrel hosszabb lett a palacsintakígyó, mint azt tervezték

Palacsintagilisztának tűnik már csak az eredeti cél. 410 méter hosszú palacsintát akartak tekerni eredetileg Nyúlon, de annyira belendültek, hogy meg sem álltak 740 méterig.

2024. Május 07. 07:11, kedd | Helyi

Másként érettségiztek magyarból a diákok

Magyar nyelv és irodalomból érettségiztek tegnap a diákok.

2024. Május 06. 09:11, hétfő | Helyi

Pannonhalmi polgármester: Szerintem nincs kapcsolat a két szoborrongálás között

Az utóbbi időben egymást érik a szoborrongálások a környéken. Közös metszet: Radnóti.