Hírek
2022. Augusztus 08. 08:15, hétfő | Helyi
Kamera rögzítette az ittas sofőr balesetét az autópályán
Letarolta a belső sáv szalagkorlátját, majd onnan átcsapódott a leállósávba, ezt követően pedig vissza a belsőbe egy kocsi az M3-a autópálya káli szakaszán.
A balesetet a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája is rögzítette.
Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett nagyobb baj, két arra haladó autós csodával határos módon megúszta az ütközést. Később kiderült, a balesetet szenvedett jármű vezetője ittas volt. A közút azért hozta nyilvánosságra a felvételt, hogy felhívja a figyelmet arra, ha valaki nem józanul ül a volán mögé, nemcsak magát, hanem a többi közlekedőt is bajba sodorja.
A történetnek azonban volt még egy tanulsága. A baleset után azonnal megállt egy jármű, vezetője kitette a vészvillogót, az elakadásjelző háromszöget és irányította a forgalmat. Mindezt nagyon profi módon tette, hiszen ahogyan a bejegyzés fogalmaz, „egy szolgálaton kívüli hatósági személy” volt az illető. Nem késlekedett, akcióba lépett, segítettet a közlekedőknek a hatóság megérkezéséig, amivel lehet, hogy egy újabb balesetet előzött meg.
A videót pedig ide kattintva lehet megtekinteni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 09:14, péntek | Helyi
Tetőzött a Duna, itt áll ma a Mosoni-Duna vize
Tetőzött a Duna a Nagybajcsnál, a Mosoni-Duna győri szakaszán reggel pedig jól látható volt a víz szintje a korábbi árvizekhez képest – mindegyik a véneki torkolati műtárgy megépítése előtt történt.
2024. Szeptember 20. 08:12, péntek | Helyi
Cirkuszi előadásra készülnek a győri diákok
Cirkuszi előadásra készülnek a győri Kovács Margit Általános Iskola diákjai. Magyarországon elsőként itt szervezték meg azt a projekthetet, amely Ausztriában és Németországban már nagy népszerűségnek örvend.
2024. Szeptember 20. 07:14, péntek | Helyi
Fekete-fehér történet lett a marcalvárosi kiserdő
A közgyűlés hétfői, rendkívüli közgyűlésén a képviselők elfogadták a marcalvárosi kiserdő 97,5 százalékának levédéséről szóló határozati javaslatot. Az ügy azonban láthatóan ezzel nem zárult le…
2024. Szeptember 19. 09:11, csütörtök | Helyi
Polgármester nélkül védekeznek Dunaszentpálon
Nyúlgátat építenek, homokzsákokat pakolnak a Mosoni-Duna menti Dunaszentpálon, ahol nyáron elhunyt a település polgármestere, az időközi választás időpontja viszont még nem ismert.