Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2010. December 24. 14:37, péntek | Kék hírek
Forrás: HírTV

Kétmilliós zsákmánnyal menekült

Kétmilliós zsákmánnyal menekült

Szolgálaton kívüli, civil ruhás rendőr fogott el egy ékszertolvajt Mór belvárosában. A helyi rendőrkapitányság kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatását, akivel szemben gyorsított eljárás keretében folytatják le a nyomozást, í


A Fejér megyei város rendőrkapitányságára csütörtökön délelőtt 10 óra körül szaladt be egy közeli ékszerbolt eladónője azzal, hogy meglopták. Mint elmondta, percekkel korábban egy ismeretlen férfi tért be hozzá, vásárlási szándékot mímelve, majd miután az eladó kitette elé az ékszereket tartó filctáblákat, azokat felkapta, és elszaladt velük. Az eladó kiabálására már a kapitányság épülete előtt felfigyelt egy ott tartózkodó civil ruhás rendőr, aki egyből a tolvaj nyomába eredt. Mintegy 500 méter megtétele után sikerült a rendőrnek elfognia a tolvajt, akit az időközben helyszínre érkező járőrtársai megbilincseltek, és előállítottak a kapitányságra.

A 23 éves oroszlányi férfit - aki korábban már volt büntetve kábítószer-fogyasztás és vagyon elleni bűncselekmények miatt, és jelenleg is folyik ellene eljárás hasonló ügyben - lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

A kb. kétmillió forint értékben zsákmányolt ékszerek 98 százaléka a férfitól előkerült, a többit - amiket menekülése közben ejthetett le - a rendőrök még keresik. (rá)

HavariaPress

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Kék hírek

Megszúrta tanulótársát egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában

Megszúrta tanulótársát és súlyos sérülést okozott egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

2024. Április 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Székkel támadt tanárára egy diák, vádat emeltek ellene

A 9. osztályos tanulók a tanórán székkel támadt tanárára az egyik szolnoki iskolában - tudatta a főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken közleményben az MTI-vel.

2024. Április 24. 07:54, szerda | Kék hírek

Elfogtak egy öt éve körözött férfit Budapesten

Öt évig bujkált a hatóságok elől az a férfi, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közreműködésével a XI. kerület egyik erdős részén fogtak el a múlt szerdán.