Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2011. Április 09. 07:53, szombat | Bulvár
Forrás: NapiászOnline

Nem küldenek másik embert a Való villába

Nem küldenek másik embert a Való villába

A villa dokija, VV Laci tegnap feladta a játékot, ezzel pedig feladta a leckét a műsor szerkesztőinek is. A Való Világ című műsor azonban nem lesz rövidebb és másik embert sem küldenek be Laci helyett.

A Való Világ 4 dokija, VV Laci tegnap feladni kényszerült a játékot, mert saját bevallása szerint is sem lelkileg, sem fizikailag nem volt abban az állapotban, hogy folytatni tudja a valóságshow-t. „Én Lázár László, jelenleg olyan helyzetbe kerültem, hogy fel kell adjam ezt a játékot. Orvosi segítségre van szükségem, hogy ezen a helyzeten túltegyem magam, és tovább tudjak lépni az életben, a régi, felhalmozódott problémákkal és stressz dolgokkal meg tudjak küzdeni.” – mondta a riportszobában Laci, ami után fájdalmas és könnyes búcsút vett társaitól.

A NapiászOnline természetesen megpróbálta megszólaltatni Laci édesanyját, de az asszony nem szeretett volna nyilatkozni. „Ne haragudjon, most nem tudok és nem is akarok semmit mondani. Majd hamarosan eljön annak is az ideje.” – mondta zaklatottan az édesanya, majd bontotta a vonalat.

A Való Világ 4 szerkesztőinek tehát ismét egy olyan feladattal kell megküzdeniük, amivel a VV-k alatt még nem találkoztak. Dobsi Adrienn, a Való Világ sajtóreferense elmondta, hogy a megváltozott helyzethez természetesen alkalmazkodik a csatorna. „Laci állapotáról még nem mondhatunk semmit, de természetesen amint jobban lesz, jelentkezni fog. A műsor nem lesz rövidebb, ugyan addig fog tartani, mint ahogyan azt eredetileg terveztük. Nem küldünk be senkit Laci helyére és most vasárnap lesz kiválasztás és azt követően párbaj is.”

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 04. 06:00, szombat | Bulvár

Kövér László az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta

Khálid bin Hilál Al-Máváli sejket, az Ománi Szultánság Súra Tanácsának elnökét fogadta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Országházban - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.

2024. Április 30. 13:40, kedd | Bulvár

Több millió forintos arany ékszerekre is lehet licitálni a NAV oldalán

Több millió forintos arany ékszerekre is lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán.