Hírek
2010. December 10. 14:33, péntek |
Kék hírek
Forrás: Független Hírügynökség
Romlott csokit hozott a Télapó
Lejárt szavatosságú csokoládét foglaltak le az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai a helyi piacon. Az eladásra kínált termékek között volt, amit már 2002-től nem lehetett volna forgalomba hozni. Egy tiszafüredi házaspár ellen rossz min
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs vezetője a Független Hírügynökségnek csütörtökön elmondta: a rendőrök egy bejelentés alapján csaknem negyedmillió forint értékű lejárt szavatosságú csokoládét foglaltak le a közelmúltban az ózdi piacon egy tiszafüredi házaspártól. Az árusokat és portékájukat december 4-én, egy korábbi vásárlójuk ismerte fel. A bejelentő szerint két nappal korábban az ónodi vásárban ugyanaz a két ember adott el romlott csokoládét. Abban az édességben - mint utóbb kiderült - élősködők is megtelepedtek már.
Az ózdi piacon tartott ellenőrzésen a járőrök átvizsgálták az árusok gépkocsiját, ahonnan több lejárt szavatosságú termék is előkerült, köztük az a fajta csokoládé, amelyből a sértett is vásárolt néhány nappal azelőtt. A rendőrök csaknem negyedmillió forint értékű édességet foglaltak le a tiszafüredi házaspártól, és velük szemben rossz minőségű termék forgalomba hozatala, valamint jogosulatlan kereskedés miatt kezdeményeztek eljárást a Fogyasztóvédelmi Hatóság illetékes területi szervénél.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek
Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg
Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás
2024. Április 29. 17:26, hétfő | Kék hírek
Megszúrta tanulótársát egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában
Megszúrta tanulótársát és súlyos sérülést okozott egy lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
2024. Április 27. 06:00, szombat | Kék hírek
Székkel támadt tanárára egy diák, vádat emeltek ellene
A 9. osztályos tanulók a tanórán székkel támadt tanárára az egyik szolnoki iskolában - tudatta a főügyészség helyettes sajtószóvivője pénteken közleményben az MTI-vel.
2024. Április 24. 07:54, szerda | Kék hírek
Elfogtak egy öt éve körözött férfit Budapesten
Öt évig bujkált a hatóságok elől az a férfi, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) közreműködésével a XI. kerület egyik erdős részén fogtak el a múlt szerdán.