Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2020. Január 23. 15:05, csütörtök | Belföld

Több mint 4,5 millió forintot gyűjtött pályakezdőknek az Örkény Színház

Több mint 4,5 millió forintot gyűjtött pályakezdőknek az Örkény Színház

Mácsai Pál a Magyar Kultúra Napján tartott felolvasóest után megköszönte az Örkény Színház nézőinek a támogatást, ami lehetővé tette, hogy a fiatal független alkotók ilyen jelentős összeghez jussanak.

Az Örkény Színház kiemelten fontosnak tartja a független színházak meglétét, munkáját. “Működésük évtizedek óta inspirálóan hat egész színházi életünkre. Ritka időszakoktól eltekintve az állandó támogatással nem rendelkező együttesek anyagi helyzete mindig bizonytalan volt – ma különösen az” – közölte a teátrum.

Az Örkény Színház névadója egy helyen azt írja, hogy „Legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, a szolidaritás.” Ennek szellemében két akciót indítottak ebben az évadban, amelyek bevétele a független színházi alkotókat támogatja, ezen belül is azokat, akiknek a legkisebb esélye van munkájukhoz forrást találni: a pályakezdőket. A kezdeményezésben együttműködő partner a Független Előadó-művészeti Szövetség volt.

“Az adventi időszakban egy sorszámozott, limitált példányszámú fotósorozatot adtunk ki, „Csak a madzag tenné?” címmel, amelyet a magyar színházi fotográfia legendája, az évtizedes szünet után újra aktív Keleti Éva készített a társulatról. A sorozatot Örkény István Az élet értelme című egypercese ihlette. Ez a novella arról szól (többek között), hogy a dolgokat létre kell hozni, meg kell csinálni” – áll az Örkény közleményében.

A kiadvány 100 sorszámozott példányban jelent meg. A sorozat minden példánya elkelt, az első számú példányt pedig online aukcióra bocsátották.

Január 22-én, a magyar kultúra napján pedig „Nézzünk bizakodva a jövőbe” címmel teltházas felolvasást tartottak Örkény egyperceseiből, szintén a független színházi szféra támogatására.

A kiadvány és a felolvasóest együttes nettó bevétele 4.522.835 forint lett.

Az előadás végén Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója jelképesen átadta a fotósorozatból és a felolvasásból származó bevételt Rihay-Kovács Zitának és Imely Zoltánnak a FESZ ügyvezető titkárának és társelnökének.

Mácsai Pál megköszönte az Örkény Színház nézőinek a támogatást, ami lehetővé tette, hogy a fiatal független alkotókat ilyen jelentős összeghez jussanak.

“Bízunk benne, hogy példánk követőkre talál és a szakma és a nézők összefogásával tovább segíthetjük ezt a fontos színházi területet. Nézzünk hát bizakodva a jövőbe!” – írta az Örkény Színház.

Forrás: szinhaz.org

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg

Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során