Hírek
2023. Február 16. 07:15, csütörtök | Helyi
Vádat emeltek a férfi ellen, aki ittasan gázolt halálra egy biciklist
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki ittasan vezetve gázolt el egy kerékpárost, majd elhajtott a helyszínről.
A vádirat szerint az 50 éves férfi 2022 márciusában, a kora délelőtti órákban közlekedett autójával egy Győr melletti településen, úgy hogy a vezetés előtt alkoholt fogyasztott.
Az autóval 62-66 km/h sebességgel haladt a lakott területen belül és alkoholos tompultságából eredő figyelmetlensége miatt késve vette észre az előtte kerékpározó 71 éves hölgyet. A részeg sofőr már sem előzni sem kellően lassítani nem tudott, ezért fékezése ellenére frontálisan elütötte a sértettet, aki az ütközéstől a motorháztetőre esett, a szélvédőnek csapódott, majd a jármű jobb oldala mellett az úttestre esett. Eközben a hölgy kerékpárja a gépkocsi alá szorult.
A vádlott a balesetet követően megállt ugyan, azonban a járműből nem szállt ki, nem győződött meg a következményekről, hanem e helyszínről elhajtott. Mindeközben a sértett kerékpárja még mindig a jármű alá szorult, a terhelt pedig így – a kerékpárt maga előtt tolva – hajtott járművével a kb. fél km-re lévő otthonához.
A szemtanúk itt vonták kérdőre a férfit és értesítették a rendőrséget a balesetről.
A nő a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházi kezelés során életét vesztette.
Az ügyészség a vádlottal szemben halált okozó ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat. A büntetési tétel a halmazati szabályokra figyelemmel tizenyegy évig terjedő szabadságvesztés, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a férfit a bíróság tiltsa el a járművezetéstől és a közügyek gyakorlásától.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 09:14, péntek | Helyi
Tetőzött a Duna, itt áll ma a Mosoni-Duna vize
Tetőzött a Duna a Nagybajcsnál, a Mosoni-Duna győri szakaszán reggel pedig jól látható volt a víz szintje a korábbi árvizekhez képest – mindegyik a véneki torkolati műtárgy megépítése előtt történt.
2024. Szeptember 20. 08:12, péntek | Helyi
Cirkuszi előadásra készülnek a győri diákok
Cirkuszi előadásra készülnek a győri Kovács Margit Általános Iskola diákjai. Magyarországon elsőként itt szervezték meg azt a projekthetet, amely Ausztriában és Németországban már nagy népszerűségnek örvend.
2024. Szeptember 20. 07:14, péntek | Helyi
Fekete-fehér történet lett a marcalvárosi kiserdő
A közgyűlés hétfői, rendkívüli közgyűlésén a képviselők elfogadták a marcalvárosi kiserdő 97,5 százalékának levédéséről szóló határozati javaslatot. Az ügy azonban láthatóan ezzel nem zárult le…
2024. Szeptember 19. 09:11, csütörtök | Helyi
Polgármester nélkül védekeznek Dunaszentpálon
Nyúlgátat építenek, homokzsákokat pakolnak a Mosoni-Duna menti Dunaszentpálon, ahol nyáron elhunyt a település polgármestere, az időközi választás időpontja viszont még nem ismert.