Hírek
2019. Június 25. 08:00, kedd | Bulvár
Visszatérnek az Oltári csajok
Régen látott magyar sorozat lesz látható esténként az RTL Klubon.
június 24-e hétfőtől érvényes műsorváltozást jelentett be az RTL Klub, miszerint megcserélik a Fókuszt és a Megtörvét. Ezután hétfőn délután újabb, ezúttal azonnali hatályú műsorváltozást közöltek, mely szerint az említett török sorozat délutánra kerül, a Barátok közttel kezdve pedig az összes esti sorozat nagyjából egy órával hamarabb kezdődik. Hétfőn este pedig egy harmadik műsorváltozást is bejelentett az RTL Magyarország, mely ezúttal jövő héttől lép életbe.
A Fókusz és a Barátok közt a helyén marad, július 1-től viszont az utóbbi produkció után 20:45-től az Oltári csajok lesz látható. A Tanár ismétlése, a Magnum, a Mr. Whiskey, A mi kis falunk korábbi részei, valamint az Isten belájkolt című sorozatok visszakerülnek 21:45-re, hétfőn az Isten veled, Magyarország! pedig 22:45-re, ugyanazokba az időpontokba, mint amikor a múlt héten is láthatóak voltak. Így ezen műsorok csak egy hétig kerülnek egy órával előbbre.
Az Oltári csajok a Barátok közt korábbi készítőinek első valódi napi, magyar telenovellája volt. 2017. októbere és 2018. márciusa között volt látható az RTLII-n, 101 epizódon át. A sorozat hatalmas siker volt, azonban a zárt történetvezetés miatt nem készült belőle folytatás. Az RTL Klubon 2017 őszén kizárólag a 0. része volt felvezető jelleggel bemutatva, ugyanis az Oltári csajok kifejezetten az RTL Magyarország kábelcsatornájára készült.
A romantikus telenovellában három fiatal lány – az Erdész nővérek – keresik a boldogságot, a sikert és a szerelmet. A történet gerincét a három, vidékről a fővárosba költözött lány kalandjai és egy mesés esküvő lehetősége adja. No meg egy testvéri árulás is, ami már rögtön az első epizódban az egész család életét felforgatja. A sorozat forgatási helyszínét egyébként mi is bejártuk, az erről készült fényképes beszámolónk itt tekinthető meg.
Forrás, fotó: SorozatWiki
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 16. 07:53, csütörtök | Bulvár
Rádióhullámokkal működő fegyverrendszert fejleszt a brit kormány
Rádióhullámokkal működő védelmi fegyverrendszer fejlesztéséről számolt be csütörtökön a brit kormány.
2024. Május 14. 06:00, kedd | Bulvár
Az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Posta új bélyege
Az önkéntes véradás fontosságára szeretné felhívni a figyelmet a Magyar Posta egy új, alkalmi bélyeg kibocsátásával
2024. Május 13. 09:20, hétfő | Bulvár
Benézett a nappaliba a kamion
Lesodródott a 64-es főútról, átszakította a drótkerítést és a családi ház oldalába csapódott egy rakomány nélküli nyerges vontató múlt héten Enying Fő utcáján.
2024. Május 11. 07:03, szombat | Bulvár
A Magna Carta egyik példányának vitrinjét próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták Londonban
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban.