Hírek
2010. Június 05. 14:29, szombat |
Belföld
Forrás: HírTV
12 ezren küzdenek az árvíz ellen
Eddig 2300 embert kellett kitelepíteni az árvíz illetve belvíz miatt országosan, legtöbbjüket Borsod megyéből. A védekezésben összesen 12 ezren vesz részt, közülük 10 ezren ugyancsak Borsod megyében segítenek.
Országosan eddig 2300 embert kellett kitelepíteni az árvíz illetve belvíz miatt országosan, közülük kétezren Borsod megyeiek. A védekezésben 12 ezren vesznek részt, ebből 10 ezren Borsod megyében segítenek. Továbbra is itt a legkritikusabb a helyzet. Dobson Tibor, a miniszteri biztos, Bakondi György szóvivője elmondta: fel vannak készülve még több ezer ember ideiglenes elhelyezésére is. A védekező erők hétharmadát egyébként valamilyen szervezet - tűzoltók, rendőrök, katonák, a büntetés-végrehajtás emberei - illetve önkéntesek, míg egyharmadát a lakosság teszi ki.
Borsod megyében összesen 131 településen folyik a védekezés, ebből 46 esetében intenzíven. Ebben a megyében összesen 15 olyan település van, amelyet közvetlen veszély fenyeget. A legtöbb feladat a Bódva és a Hernád mentén van, itt ugyanis várható további árhullám. Felsőzsolca 70 százaléka van víz alatt a helyiek szerint - a település utcáit hajnalban árasztotta el a Bódva. A Hír Televízió tudósítójának beszámolója szerint folyamatos az árvíz elleni védekezés, az elárasztott utcákból menekítik az embereket, háziállatokat. A mentésbe a honvédség is bekapcsolódott. Hajnalban 3-4 vályogház is összedőlt a településen, a lakóknak nem esett bajuk.
Helikopterek is segítik az árvíz elleni védekezést Gesztelyen, ahol korábbi hírek szerint több ház megroggyant és bármikor összedőlhet.
Borsodon kívül Nógrád megyében, különösen Pásztó, Hasznos és Ipoly térségében van szükség intenzív védekezésre, de Baranya, Pest és Bács-Kiskun megyében is nagy erőkkel zajlanak a munkálatok.
(hírTV, FH)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 11:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
2026. Február 25. 09:07, szerda | Belföld
Február 26-án indulhat újra a kőolajszállítás
2026. Február 25. 09:00, szerda | Belföld
A Medián szerint nyílik az olló a két nagy párt között
Jelentős előnyt mér a Tisza Pártnak a Fidesz–KDNP-vel szemben a Medián legfrissebb közvélemény-kutatása – számolt be róla a HVG.

