Városlista
2026. július 25, szombat - Kristóf, Jakab

Hírek

2019. Szeptember 05. 17:33, csütörtök | Belföld

1,5 milliárdos kárt okozott 74 embernek egy szegedi bűnszervezet

1,5 milliárdos kárt okozott 74 embernek egy szegedi bűnszervezet

A hatóságok eredményes fellépésének köszönhetően a 1,5 milliárd forintos kár teljesen megtérülhet.

Vádat emeltek a csoport tagjai ellen a bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt. Összesen 74 ember érintett a bűncselekményben.

A vádirat szerint egy szegedi férfi a társaival együtt 2015 és 2017 között gazdasági társaságokat hozott létre, amelyek 3-5 százalékos jutalék ellenében bocsátottak ki fiktív számlákat cégeknek és egyéni vállalkozóknak. A bizonylatok mögött semmilyen gazdasági esemény nem állt.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 102 gyanúsított ellen indított eljárást.

A terheltek csaknem másfél milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A legnagyobb számlabefogadó egy szójaolajjal, szójagranulátummal foglalkozó agráripari vállalkozás volt, amely több mint 600 millió forint adó befizetését kerülte el. De tojáskereskedéssel foglalkozó gazdasági társaságok is több mint 100 millió forintos kárt okoztak. A számlabefogadók között szerepelt szegedi székhelyű őrző-védő cég és vendéglátóipari termékeket forgalmazó vállalkozás is.

Az 54 gyanúsított a vagyoni kárt részben vagy egészben megfizette, amivel csaknem 500 millió forint kár megtérült.

Velük szemben a főügyészség az eljárást megrovás alkalmazása mellett megszüntette, vagy a feltételes ügyészi felfüggesztés lehetőségével élt - előírva a teljes kár megtérítését.

Az ügyészség 18 vádlottal egyezséget kötött a bűnösség beismeréséről és a büntetés mértékéről, tekintettel a vagyoni hátrány részbeni vagy egészbeni megtérítésére. Két terhelttel szemben pedig - a bűnösség beismerésének esetére - "indítványt tett a kiszabadandó büntetés mértékére".

A nyomozó hatóság lefoglalásokat és zár alá vételeket hajtott végre, ezek nagysága a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány szinte teljes összegét lefedik.

Forrás: origo.hu


Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.

2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld

Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében

Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.

2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

2026. Július 25. 07:00, szombat | Belföld

Semjén Zsolt: a KDNP akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) akkor a legértékesebb, ha saját arcélét mutatja és minden verzióra készen áll - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke pénteken Tusnádfürdőn újságíróknak.